Ennél abszurdabb igazoltatást ma már nem látsz
Egészen szürreális igazoltatás történt a napokban Balatonszemesen. Na, nem azért, mert a rendőrök követtek volna el bármit is, épp ellenkezőleg: az intézkedés alá vont autós sziporkázott, ha létezik baromság per másodperc mutató, igen magas számot mutatott volna. Az esetről készült videót a Telex szúrta ki, aki hajlamos felhúzni magát ilyesmin inkább ne nézze meg.
A videóban elhangzik egy pár igen erős állítás, például hogy az autós nem tudja magát személyként igazolni, mert ő nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég. Sőt, az igazoltató rendőr jogilag érvénytelen. Végül tényleges igazolvány helyett a férfi egy értelmezhetetlen papírlapot lobogtat, de amikor azt az egyenruhás megfogja, kiabál vele, hogy magántulajdonról van szó.
A rendőrök hozzáállása és türelme viszont minden dicséretet megérdemel. Az autós és utasa lényegében az első pillanatoktól kezdve agresszívan és indulatosan lép fel velük szemben, mégis szabályosan és higgadtan csinálják végig az egészet. És bár bemutatkoznak, többször ismertetik az intézkedés jogcímét és az ellenszegülés következményeit is, a férfi egészen érthetetlen módon kötekszik, és olyan kérdéseket tesz fel, mintha egyáltalán nem értené, amit neki mondanak.
Végül megbilincselik, ami alatt végig próbál ellenállni és kiabál, a rendőrt tegezi, sőt b@zmegel is vele szemben. A police.hu beszámolója szerint egyébként az intézkedést a parancsnoki kivizsgálás során is szakszerűnek és jogszerűnek találták, sőt a rendőröket elismerésben is részesítették. Amúgy az autós szavaiból arra lehet következtetni, hogy az úgynevezett UCC-s konteó híveiről van szó – ez valahol a laposföld és a Balaton-tagadás között foglalhat helyet a skálán.
Egyébként az intézkedés alá vont párossal szemben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt feljelentést tett a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészségen, a hivatalos személyek sérelmére elkövetett becsületsértés miatt pedig nyomozást folytat.
Forrás: Telex

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Tesztek
Hű maradt terepes múltjához az első elektromos VitaraBemutató: Suzuki e Vitara – 2025.
Hamarosan kapható lesz a Suzuki első villanyautója, az Indiában készülő e Vitara, ami összkerékhajtással tűnik ki a kategóriából.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
