Annyi a benzin ára, mint Ausztriában, de Szlovákiába nem éri meg átruccanni

2022.12.08. 12:28

Kedd éjszaka megszüntette a kormány az üzemanyagok ársapkáját, a Mol elnök-vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy töltőállomásaikon a benzinre 641, a gázolajra 699 forintos literenkénti ár lesz irányadó. A holtankoljak.hu (illetve most inkább .net) adatai szerint a 95-ösnél valóban 641,2, a dízelnél 699,3 forint az átlag, péntektől azonban némi mérséklődésre lehet számítani, előbbiért bruttó 632, utóbbiért 695 forintot kell majd fizetni – már ha a kutakon is érvényesítik a nagykereskedelmi árakban bekövetkező változást. Érdemes viszont megnézni, mi a helyzet a környező országokban. Fontos: az alábbi adatokat 414,49 forintos euróárfolyam mellett számították ki.

20221207 135106

Szintén a Holtankoljak – egyébként ma, december 8-án frissített – adatait alapul véve Ausztriában ugyanannyi a 95-ös benzin, mint idehaza: literenként 641 forintba kerül, ugyanakkor a gázolaj már drágább, 719 forint. Szlovákiába sem éri meg átruccanni, hogy teletöltsük a tankot, ugyanis ott 655, valamint 714 forint az átlagár. A háború sújtotta Ukrajnában 550 a benzin, 589 forint a dízel literára.

Romániában a 95-ös jóval olcsóbb, 605 forint, de a 706 forintos gázolaj közel egy szinten van a hazaival. A szerbek 619, valamint 725 forintért tudnak tankolni, a horvátoknál átlagosan 653 forintos benzinje kicsivel, a 741 forintos gázolaj ellenben már jelentősen drágább a miénknél. Végül Szlovénia: az 566 forintos benzinnel egész jól állnak, és 645-ért a gázolaj sem vészes az itthonihoz mérten.

De ha egy kicsit távolabbra tekintünk, Németországban 719 forintos átlagárat látunk a benzinre, 763-at a gázolajra, ezek már egy kicsit fájdalmasak az itthoni piaci árakhoz mérten – de vásárlóerő-paritáson mérve azért ők talán kevésbé jajgatnak. Nagy-Britannia 765 forintos benzinje már elég combos, hát még a 882-ért mért gázolaj. Egész Európát nézve viszont messze nem itt, hanem Norvégiában a legdrágábbak az üzemanyagok: a skandináv országban mindkét típus az ezer forintot környékezi, 938 és 981 forint a két adat átszámolva.

Gyakran emlegetett hivatkozás még a bezzeg Amerikában, ezért érdemes az ottani helyzetet is megnézni. Nyáron azért ott is voltak 500 forint körüli benzinárak, de azóta szelídült a helyzet, literenként hozzávetőleg 381 forintért lehet tölteni, a gázolaj arányaiban jóval drágább, de az 515 forint a mostani európai szemüvegen keresztül egészen jutányos. Zárásként az orosz számok: 322 forint a benzin, 349 a gázolaj literára átlagosan.

Aki kíváncsi a számokra, a Cargopedia oldalán is tájékozódhat, bár ott most még a december 5-i árak elérhetőek. A nagyságrendek amúgy a legtöbb helyen stimmelnek, de Norvégia esetében nagyobb eltérés mutatkozik a két adat közt, meg is előzték Izlandot, ha minden igaz. Az árak folyamatosan változnak, ahogy az euróárfolyam is.