Már nem olyan szégyellős a 2024-es Jaguar I-Pace

2023.01.16. 14:48

Nem nehéz olyan cikket találni a 2018-as közelmúltból, ahol egyfajta Tesla-trónfosztónak pozicionálták a Jaguar I-Pace-t. Talán egy elszabadult sajtóanyag optimista frázisa, mint tűzvész söpört végig a világsajtón, a megmosolyogtatóan naiv optimizmusból pedig elvárás lett. Végül nem verte hazai pályán a nagyágyút, pedig a közvélekedés szerint az I-Pace a maga műfajában elég jó lett. 2019-ben Év autója díjat hozott el, és nálunk sem hasalt el a teszten. Talán szerepet játszott az “apró baki”, hogy egy időben úgy tűnt, sorban kapnak lángra a brit villany SUV-ok.

De 2018 mégiscsak idén öt éve volt, elérkezett az idő, hogy bekínálják egy óvatos facelifttel az I-Pace-t. Az óvatos jelzőt azért aggattuk elé, mert a hajtáslánc például egyáltalán, de legalábbis nem látványosan frissült. A két villanymotor továbbra is 400 lóerőt ad le, a hatótáv pedig maradt 470 kilométer körül, a töltés sebessége viszont picit combosabb lett a sajtóanyag szerint. 100 DC töltéssel 127 kilométernyi hatótávra elég kraftot lehet pumpálni az I-Pace-be 15 perc alatt. Háromfázisú otthoni, 11 kW-os fali boxról pedig 8,5 óra alatt lehet teljesen felhúzni, míg egyfázisú 7 kW-osról 13 óra alatt.

Az I-Pace megjelenését sem hagyták érintetlenül, bár a korábbi formák nem öregedtek sokat, így azt nem is tolták túl. A leglátványosabb különbség a hűtőmaszkot - vagy inkább annak helyét - érinti. A hagyományos rácsos szerkezetet bátran villanyautós, egybefüggő takarólemez váltja.

Ezeken túl megjelennek az R-Dynamic felszereltségi csomagok, összesen három kivitelben. Amíg legvisszafogottabbnak tekinthető S kivitelhez képest az SE szint nagyobb felnivel, látványosabb kijelzővel és jobb audiorendszerrel kecsegtet. A HSE, a csúcs napfénytetőt és hűthető-, fűthető-, elektromosan állítható ülést kínál.