Prémiumok ellen indul a legnagyobb Mazda

2023.02.01. 10:41

Ahhoz, hogy az MX-5 örökké elérhető maradjon, a Mazdának sok crossovert és egyéb SUV-t kell eladnia. A CX-90 pedig az eddigi legnagyobb, a gyártó legújabb hathengeres motorjával és három üléssorral.

mazda cx-90 1 l

Elsősorban az Egyesült Állomokba készült az eddigi legnagyobb Mazda, melyet végre sorhatos motor hajt 340 lóerővel és 502 Nm nyomatékkal. Mivel egy mild hibrid hajtásláncról van szó, a kiegészítő elektromotor a váltó és a benzinmotor közé helyezve segít az elindulásban és a kigyorsításokban.

Lesz majd a CX-90-ből plug-in hibrid is, a már ismert 2,5-literes benzinmotorral és egy 17,8 kWh kapacitású akkumulátorral. A hosszában beépített motorokhoz a Mazda új automata váltót is fejlesztett, mely nyolc sebességgel támogatja a kényelmes utazást. A nyújtott tengelytávhoz 21-colos kerekek és a Mazda új sötétvörös árnyalata, az Artisan Red is társul.

mazda cx-90 2 l

Bár fotót egyelőre nem közöltek a kabinról, a három üléssor mellé 12,3-colos érintőképernyőt és fizikális kezelőszerveket, valamint krómozott, bőrözött, fabetétes és kéttonusú opciókat tervezett a Mazda. Előre pedig rendelhetőek lesznek a gyártó eddigi legjobb bőrkanapéi is.

Ilyen egy Amerikába szánt japán zászlóshajó 2024-re, míg Európába majd a CX-80 érkezik.