A Fiat elrepít a Pandák szigetére

Tunisz közelebb van hozzá, mint Palermo, 84 négyzetkilométer az egész, bő hétezren lakják, az egy főre jutó Fiat Pandák száma pedig minden jel szerint magasabb, mint bárhol a világon. Ez Pantelleria a Fiat dokumentumfilmjében.

Tudom, hogy viccnek hangzik, de már az eredeti Fiat Panda, tehát az 1980-ban bevezetett, majd szűk négy és fél millió példányban eladott Giorgetto Giugiaro-féle klasszikus is egy modern érzetű autó. Puritán, mint a pásztor ebédje, de nem annyira veterános. Legalábbis az én 1969-ben piacra dobott, egyébként gyorsabb Autobianchimhoz képest biztos nem.

A Pandának az eredeti óta lett még két generációja, és bár túlzott technikai újításokat hiába keresnénk bennük, a legújabb verziók okkal vannak még ma is gyártásban. Olaszországban pláne, ahol a szűk és meredek hegyi utak használói kompakt méreteket, tuningolható motorokat és alacsony fogyasztást keresnek egy csomagban. Ez pedig a Fiat Panda, nem pedig a díszes 500.

Pantelleria tényleg közelebb van Afrikához, mint Európához, hiába tartozik Szicíliához. Él a szigeten szigonypuskás horgász, méhész és étteremtulajdonos is, aki a Panda furgonja csomagtérbe vezette a légkondit a hűtéshez. Ott a repülőket terelő mókamester, aki kézzel festette terepmintásra a Pandáját, majd nem értette, miért azt csodálják a naplemente helyett. Lelkész, akit hoznak-visznek a templomok közt a Pandával, meg persze a kölcsönzős, akinek a családi vállalkozása durván 200 Pandát tart mozgásban a szigeten. Kell a flotta, mert néha lezúznak párat a földutakon.

Giovanni Troilo rövid dokumentumfilmjét a Fiat a Giambattista Vico gyár dolgozóinak dedikálják Pomigliano d'Arcóban. A Pandát ők tartják életben. Meg mindenki Pantelleria békés szigetén, ami nyugodtan lehetne akár Pandelleria is.

Hogy a benzines Panda meddig maradhat elérhető bizonyos piacokon, nehéz megtippelni, de az elektromos utód már szinte kész is.