Jópofa újdonságokkal érkezik a legkisebb elektromos Transit

2023.04.06. 13:23

A Ford nemrég megvillantotta jövőre érkező, legkisebb elektromos haszongépjárművét, az E-Transit Couriert. Az új modell minden tekintetben nagyobb lesz jelenlegi, belső égésű motoros elődjénél. A raktér 2,9 köbméterre nőtt, melyet 700 kilogramm szállítmánnyal pakolhatunk meg. A maximális vontatási kapacitás szintén 700 kilogramm.

e-transit-courier---esterni

Az új Transit Courierben már hosszabb dolgokat is szállíthatunk: az anyósülés lehajtása után egy szakaszon kinyitható az utas- és raktér közötti válaszfal, így a méretesebb, de keskeny szállítmányok előrenyúlhatnak akár sofőr mellé is.

Szintén újítás még a szögletes kormánykerék, melynek hála több hely jut a lábnak, miközben jobban rálátni a műszerfalra is. Ezen kívül a Ford egy TVL nevű lopásbiztonsági céggel karöltve nagy hangsúlyt fektetett a zárak és ajtók megerősítésére is, hogy az új Transitot minél nehezebb legyen feltörni.

A rendelhető extrák sorát erősíti az "Office Pack" is, mely egy lehajtható lapos munkafelületet és plusz megvilágítást takar. Ezeknek hála az új Transit belsejében könnyebb lesz mobilmunkát végezni. A vezeték nélküli Apple CarPlay és az Android Auto természetesen alap felszereltség.

A 134 lóerős villanymotor az autó elejében kap helyet, ám a hajtáslánccal kapcsolatos információk sora ezzel ki is merül. Sem a hatótávot, sem az akkupakk méretét nem tudjuk, ám azt igen, hogy a maximális töltési sebesség 100 kilowatt.

Az új Transit belső égésű motoros változatai még idén megérkeznek, ám a villanyos verzióra 2024-ig várni kell.

Forrás: insideevs.com