Fagyifehér Fiat SUV-val közlekedik Ferenc pápa Magyarországon

2023.04.28. 14:20

Ferenc pápa repülőgépe délelőtt 10 óra környékén szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren, ahol a hivatalos köszöntés után egy Fiat 500X-ba ült be. 

Az SVC 1 rendszámú, hivatalosan Gelato nevén fehér Fiatot természetesen nem Ferenc pápa vezeti. Az autó egyébként a 500-as széria nagyobb kivitele, vagyis az 500X, amit a Fiat 2014-ben dobott piacra. Az autót 95-170 lóerős teljesítményű motorokkal lehet megvásárolni, valamint van belőle a benzines mellett dízeles, és lágyhibrides kiszerelés is.

D NOE20230428007

Az Fiat 500X magyarországi ára 9,5 és 11,3 millió forint között mozog. A képek tanúsága szerint Ferenc pápa az 1,5 literes lágyhibrid változatra szavazott Sport felszereltséggel, ami 131 lóerős, bőr belsős és számtalan extrával felszerelt kiadás, tehát mondhatni a csúcs kivitel.

A katolikus egyházfő egy ideje már hűséges a márkához: ugyanilyen, vagy hasonló Fiat 500-al szállítják a Vatikánban, valamint kanadai látogatásán is ilyenben utazott. A pápa egyébként sokkal különlegesebb autókkal is utazhatna, de azokat inkább jótékony célokra ajánlotta fel különböző árveréseken.

D  YT20230428003

Ferenc pápa április 30-ig tartózkodik Magyarországon.