50 új busz érkezett Budapestre

2023.05.01. 11:44

A mai naptól találkozhatunk a budapesti forgalomban azzal az ötven új MAN Lion's City busszal, amelyek a BKK és az ArrivaBus Kft. megállapodása keretében érkeztek Budapestre. A buszok egy összesen 150 buszból álló kontingens első képviselői, melyeket júniusban és júliusban követ majd összesen 100 további jármű.

Korábban mi is írtunk az új buszokról, amelyek a Budapesten megszokotthoz képest kevesebb ajtóval rendelkeznek, így az utascsere is lassabb lesz rajtuk.

Kapcsolódó
162 új busz érkezik Budapestre, épp csak ajtóból lesz rajtuk kevesebb

162 új busz érkezik Budapestre, épp csak ajtóból lesz rajtuk kevesebb

Ezúttal sem magyar gyártású buszok és nem is Mercedesek érkeznek. Jó lesz ez a fővárosiaknak évi kilencmilliárdért?

A BKK közleménye szerint az új, nagy teljesítményű légkondicionálóval és kihajtható rámpával felszerelt, környezetbarát, alacsony padlós buszok olyan vonalakon járnak majd, ahol nem jelent hátrányt ez a kialakítás, mert hosszabbak az utazási távolságok és kevésbé gyakori az utascsere. Így elsősorban észak-budai, észak-pesti és északkelet-pesti vonalakon, illetve a 100E repülőtéri járaton utazhatunk majd az új buszokkal.

Forrás: BKK

Az oldalról ajánljuk

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
  • Hírek

Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub

A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.

1 órája
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
  • Közélet

Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4

Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.

március 23., 06:26
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
  • Hírek

Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y

A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.

március 22., 16:04
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
  • Hírek

Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte

Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.

március 22., 14:23
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerében
  • Szerelem

Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész

A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.

március 22., 16:03
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Smart #5 - Európa
  • Hírek

Smart #5 - Európa

március 22., 15:59