Újabb startup alakult elektromos autók gyártására, ám ennek a cégnek az üzleti modellje lényegesen eltér az egyesült államokbeli és kínai villanyautós startupok módszerétől.
Atlas néven újabb startup autógyártó vállalkozás alakult azzal a céllal, hogy tisztán elektromos autókat állítson elő – írta a Carscoops autós szakportál. A marokkói hátterű vállalat végre nem az Egyesült Államokban vagy Kínában alakította főhadiszállását, hanem az Európában, azon belül Londonban.
A marokkói gyökerekkel rendelkező alapítók az ígérik, hogy cégük az első olyan villanyautóval fog előállni, amit Afrikában terveznek és ott is fognak gyártani. Az autó előállítását 2026-ban akarják elindítani, majd ezt követően 2027-ben kezdődhet el a piaci értékesítés.

A fejlesztésben teljesen más utat követnének, mint a villanyautó-gyártásra létrejött amerikai és kínai startupok. Nem saját maguk találják ki az autót, hanem minél több elemét küldő beszállítóktól (OEM) fogják beszerezni. Ezzel akarják a minimálisra csökkenteni a kutatási és fejlesztési költségeket. Az Atlas tájékoztatása szerint egy „magas műszaki tartalmú, megfizethető árú, teljesen elektromos meghajtású autóval fognak előállni, amelyet a marokkói tervezés és identitás inspirál”.
Ebből egyelőre egy nagyon sematikus sziluett készült el. Valójában fekete háttér előtt egy néhány fehér vonallal felvázolt autó vonalait láthatjuk. Ennek alapján az sejthetjük, hogy egy kompakt méretű SUV-ra emlékeztető autó van a tervezők fejében. A projekt nagyon a kezdetén jár, ha a gyártás valóban három év múlva kezdődik, akkor meg van idő a tervek pontosítására.
Az Atlas modelljének még nincs neve. Annyit lehet róla tudni, hogy egy ismert autógyártó bevált villanyautó-platformjára akarják építeni. A cégvezetők titokzatosak, semmit sem árulnak el arról, melyik autógyártó lehet OEM-partnerük.
Az Autocar korábbi cikke szerint az Atlas vezérigazgatója azt akarja, hogy a kutatási és fejlesztési kiadások a befektetési költségnek mindössze öt százalékát tegyék ki. Ennek érdekében lényegében az autó minden összetevőjét az autóipari "áruházak" polcairól levehető, „dobozos” alkatrészekből akarják összeállítani. A gyártáshoz a legmodernebb technológiával felszerelt üzemet akarnak építeni Marokkóban. A termelésben a brit autóipari technológiára és tudásra, illetve az európainál jelentősen olcsóbb észak-afrikai munkaerőre akarnak építeni. Az Atlas villanyautóit kezdetben Európában, a Közel-Keleten és Afrikában akarják értékesíteni, később megcéloznák a világpiacot is. Be akarnak szállni az akkumulátortöltő-hálózatok építésébe is.
Az Atlas két alapítója Mohammed Yehya El Bakkali, a vállalat vezérigazgatója, és Mohammed Hicham Senhaji Hannoun, aki a főmérnöki tisztséget látja el. Hamarosan bemutatják a cég tanácsadó testületét, ígéretük szerint ennek munkájában az autóiparban széles körben elismert szakemberek fognak részt venni.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
