Magyarországon az egyik legrosszabb autótulajdonosnak lenni
Az ausztrál Compare the Market minden évben készít egy felmérést, miszerint mely országokban a legjobb autótulajdonosnak lenni. Az utolsó helyen idén Görögország és Mexikó osztozkodik.
A Compare the Market május elején tette közzé felmérésének eredményét, amiben 22 ország vett részt. A listát úgy állították össze, hogy hat szempontot vettek figyelembe, amiből a végén képeztek egy indexet:
- Kötelező autós kiadások a fizetések arányában,
- évente dugóban töltött órák száma
- útminőség
- közlekedési balesetek halálozási aránya
- üzemanyagár
- autóállomány minősége
7,14-es indexxel Hollandia lett az első, amit 6,35-el az Egyesült Államok követ, a dobogó utolsó fokán pedig Svájcot találjuk 6,27-es indexxel. Mindhárom ország 8 pontot kapott a járműllomány minőségére, ami a legmagasabb pont a felmérésben. Valamint ezen három országban a legalacsonyabb a kötelező kiadások a fizetések arányában, ami 8 százalék.
Őket egyedül Törökország előzi meg 4 százalékkal. A felmérés szerint Hollandiában találkozhatunk a legkevesebbszer dugókkal, ugyanis ott a dugókban töltött órák száma egy évre leosztva 96 óra. De az utak minősége is ott a legjobb.
A legrosszabb országok között első helyre Mexikó és Görögország került 1,83-as indexxel, amit Magyarország követ 2,46-al. A harmadik helyen pedig ismét két ország osztozkodik: Olaszország és Lengyelország 3,33-as indexxel.
A felmérés szerint hazánk azért került a második helyre, mert itt a negyedik legmagasabbak a kötelező autós kiadások az átlagfizetésekhez képest (14 százalék). Továbbá a második legmagasabb a dugóban töltött órák száma, ami éves átlagban 208 óra. Az útminőségben is csaknem a lista legalján vagyunk, 4 ponttal a második legrosszabb. Közlekedési balesetek halálozási aránya 7,8/100 000 fő, ami a hatodik legmagasabb szám.
Helyezés | Ország | Kötelező autós kiadások a fizetések arányában | Évente dugóban töltött órák száma | Útminőség | közlekedési balesetek halálozási aránya | Üzemanyagár (ausztrál dollárban) | Járműállomány minősége | Index-pontszám |
1 | Hollandia | 8% | 96 | 6.4 | 3.8 | $2.05 | 8 | 7.14 |
2 | USA | 8% | 105 | 5.5 | 12.4 | $1.04 | 6 | 6.35 |
3 | Svájc | 8% | 152 | 6.3 | 2.7 | $2.02 | 8 | 6.27 |
4 | Svédország | 11% | 128 | 5.3 | 2.8 | $1.96 | 8 | 6.19 |
5 | Németország | 11% | 136 | 5.3 | 4.1 | $1.99 | 8 | 5.64 |
6 | Ausztrália | 10% | 149 | 4.9 | 5.6 | $1.15 | 7 | 5.40 |
7 | Franciaország | 10% | 146 | 5.4 | 5.5 | $2.12 | 8 | 5.08 |
7 | Norvégia | 11% | 129 | 4.5 | 2.7 | $2.20 | 8 | 5.08 |
8 | Portugália | 15% | 130 | 6.0 | 7.4 | $1.87 | 8 | 4.92 |
8 | Törökország | 4% | 163 | 5.0 | 12.3 | $1.16 | 7 | 4.92 |
8 | Egyesült Királyság | 11% | 163 | 4.9 | 3.1 | $1.81 | 8 | 4.92 |
9 | Dánia | 13% | 140 | 5.6 | 4.0 | $2.19 | 8 | 4.84 |
10 | Kanada | 11% | 144 | 5.0 | 5.8 | $1.35 | 6 | 4.68 |
11 | Finnország | 12% | 137 | 5.3 | 4.7 | $2.12 | 8 | 4.53 |
12 | Csehország | 17% | 124 | 3.9 | 5.9 | $1.75 | 8 | 3.89 |
13 | Írország | 13% | 179 | 4.4 | 4.1 | $1.76 | 8 | 3.73 |
14 | Új-Zéland | 14% | 148 | 4.5 | 7.8 | $1.64 | 7 | 3.49 |
15 | Olaszország | 15% | 137 | 4.4 | 5.6 | $2.06 | 8 | 3.33 |
15 | Lengyelország | 11% | 170 | 4.3 | 9.7 | $1.60 | 8 | 3.33 |
16 | Magyarország | 14% | 208 | 4.0 | 7.8 | $1.79 | 8 | 2.46 |
17 | Görögország | 17% | 193 | 4.6 | 9.2 | $2.12 | 8 | 1.83 |
17 | Mexikó | 30% | 244 | 4.5 | 13.1 | $1.34 | 1 | 1.83 |

Az oldalról ajánljuk
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
