Öreg repülőkre is felszállhatsz a Múzeumok éjszakáján

2023.06.22. 06:13

Idén is lesz Múzeumok éjszakája, amiben nem csak klasszikus múzeumok vesznek majd részt, hanem például az Aeropark Repülőmúzeum is. A régi repülőgépeket, illetve repüléssel kapcsolatos, érdekes járműveket és relikviákat ezúttal éjszakába nyúlóan lehet megtekinteni.

Biztosan egészen egyedi élmény, amikor egy öreg utasszállító pilótafülkéjét életre keltik a fények, miközben kint már besötétedett. De ahogy Horst Fuchs is mondaná, ez még mind semmi! Lehet majd beszélgetni pilótákkal, utaskísérőkkel és műszaki szakemberekkel, sőt, még hajtóműindításra is sort kerítenek.

Részt vehetsz tematikus sétákon, ahol érdekes részleteket tudhatsz meg egyes gépekről, és az üzemeltetésükről is. Repülőgépszimulátort is kipróbálhatsz: akár egy Airbus A320-as vezetésére is rápróbálhatsz.

Meg lehet majd látogatni a történelmi 1-es terminált, de aki reptéri tűzoltóautóval menne egy kört, az se fog hoppon maradni. Egy 40 tonna önsúlyú, V12-es motorú Rosenbauer szörny ezúttal utasokat is fogad. Ha mennél vele, úgy készülj, hogy ez plusz költséggel jár, ahogy egyébként a szimulátorozás és a tematikus séták is.

Bemutatnak egy csodálatos, öreg Merci tankert, ami a múzeum gyűjteményének egy friss darabja. Az agg Mercedes L1621-es teherautó fullra tankolva közel 40 tonna kerozint tudott szállítani, amivel egy nagyobb repülő is csurig tölthető. Az 1976-os tanker mai napig büszkén hordja magán a Malév logóit.

Ezeken kívül is sok érdekességgel találkozhatsz, a pontos programot megtalálod az Aeropark oldalán, amit ide kattintva érhetsz el. A kapunyitás június 24-én, 16 órakor lesz, de ha később jönnél, az se gond, hiszen ezúttal másnap hajnal 2-ig nyitva lesz az Aeropark.

Forrás: Aeropark