Nagyobb a baj: 25 helyett 500 villanyautó van az égő teherhajón

2023.07.30. 16:23

Július 26-án érkezett a hír, hogy a tavalyi eset után ismét kigyulladt egy autókat szállító teherhajó. A baleset a holland partnoknál történt, a gyorsan terjedő tűzben a legénység egy tagja elhunyt, többen megsérültek, a lángokat azóta sem sikerült eloltani. Nehezíti a tűzoltók dolgát, hogy a fedélzeten jóval több a villanyautó, mint azt korábban sejteni lehetett: minden hetedik autó elektromos.

Az első beszámolók még csak 25 villanyautóról szóltak, ám a Fremantle Highway nevű hajót üzemeltető K Line jelentése szerint a 3857 darab, egyelőre ismeretlen márkájú autó közül 498 darab elektromos.

GettyImages-1556025003.webp

A korai értesülések szerint egy villanyautó okozta a tüzet, ezt azonban nem sikerült igazolni, a tűz oka egyelőre tehát ismeretlen, ám a villanyautók nagy száma nem jelent jót: a többszáz kilós lítium-ion akkumulátorok tüzét köztudottan nehéz eloltani, a panamai zászló alatt hajózó Fremantle Highway tehát nagyobb veszélyben van, mint korábban gondolták.

A hajó és a rakomány persze nagy pénzügyi veszteség, sokkal komolyabb fenyegetést jelent azonban, hogy a hajó a világörökség részét képező lapály, az úgynevezett Watt-tenger közelében van, ami süllyedés esetén ökológiai katasztrófát jelentene. A CBS News szerint a holland partiőrség felkészült az utóbbi eshetőségre, egyelőre a panamai hatóságokkal együttműködve vizsgálják az esetet, eközben próbálják biztonságosabb vizekre vontatni a hajót.