Külön sportautó jogosítványt vezet be egy ausztrál állam

2023.08.10. 06:14

2019-ben megrázta az ausztrál közvéleményt, mikor egy 15 éves helyi lányt halálra gázolt egy Lamborghini felelőtlen sofőrje. Az eset akkora visszhangot generált, hogy Dél-Ausztrália állam törvényhozása fontolgatni kezdte egy új, nagy teljesítményű autókra szóló jogosítvány bevezetését.

Bár az ezzel kapcsolatos tárgyalások lassan haladtak, most úgy tűnik, 2024 decemberétől valóban bevezetik az új szabályozást. Ennek értelmében speciális, „U" kategóriás jogosítvány kell az olyan 370 lóerő per tonnánál erősebb járművek vezetéséhez, melyek súlya kevesebb, mint 4490 kiló. Ez azt jelenti, hogy egy BMW M3 még "hagyományos" jogosítvánnyal is vezethető, ám egy Lamborghini Huracanhoz már kell az U kategória. A szabályozás alól a buszok és motorkerékpárok automatikusan felmentést kapnak.

2



Hogy pontosan mi is kell az új jogosítvány megszerzéséhez, egyelőre nem tiszta. Az állam jelenleg egy online kurzus létrehozását tervezi, mely főleg a különösen erős autók jelentette veszélyekre és a vezetéstámogató rendszerek tulajdonságaira hívná fel a figyelmet.

Utóbbiakat Dél-Ausztrália eddig is komolyan vette: 5000 ausztrál dolláros (1,15 millió forint) büntetés jár azért, ha egy nagy teljesítményű autó sofőrje direkt kikapcsolt ABS-szel, kipörgésgátlóval vagy menetstabilizátorral (stb.) vezet.