Tévhit, hogy a gyorstöltés kinyírja a villanyautókat

2023.08.30. 17:33

Még most is él a közvéleményben az a megállapítás, miszerint a gyakori gyorstöltés jelentősen felgyorsítja a villanyautók akkumulátorainak degradációját. A Recurring Auto egy tanulmánya alapján azonban úgy tűnik, – a Teslák esetében legalábbis – nincs  mitől tartani.

A vállalat 12 500 Amerikában futó Tesla Model 3 és Model Y adatait, valamint a tulajdonosok töltési szokásait vizsgálta és hasonlította össze. A beérkező értékek alapján két csoportra osztották a járműveket: az egyikbe azok kerültek, melyeket az esetek legalább 90 százalékában gyorstöltenek, míg a másik halmaz esetében csupán 10 százalékos ez az arány.


Az eredmények alapján bár a gyakran gyorstöltött példányok akkumulátora az elején valóban jobban degradálódik, a különbség minimális, idővel ráadásul mintha teljesen el is tűnne. 


Ez a remek eredmény nagyrészt a fejlett akkumulátorvezérlő rendszereknek köszönhető, melyek optimális hőmérsékleten tartják a cellákat, és szükség esetén előkészítik őket a töltésre. Tulajdonosként is sokat tehetünk a hosszú élettartamért. Érdemes például kerülni azt az állapotot, amikor az akkumulátor majdnem teljesen lemerült, vagy teljesen tele van.