Nappalit csinált a Mini a Countrymanből, én laknám
Az új Mini Countryman megtartotta a crossover szögletességét és agresszívabb stíluselemeit, de jóval határozottabb is elődjénél. Lesz benzines, dízel és elektromos verziója is.
Minden irányban nőtt, hiszen immár az iX1 testvére, ami ráadásul Németországban készül. Az első ténylegesen német Mini egyben a legnagyobb is.
A Mini szerint az új Countryman úgy minimalista, hogy közben mindenre jó. Az biztos, hogy hat centivel magasabb és kemény tizenhárommal hosszabb, mint az előző.
A fényszórók egyedi üzemmódjaival is lehet majd játszani, nehogy unalmas legyen a látvány a sötétben. A Cooper kötelezően köralakú első lámpákat kap, a Countryman pedig szögletesebbeket.
A legjobb újítás mindenképp a Countryman beltere, hiszen ugyanaz, mint a Cooperé, csak éppen a 2,692 mm-es tengelytávon.
Az új köralakú érintőképernyő gyors, van rajta személyi asszisztens is egy AI kutya formájában, és pont úgy működik az egész, mint egy okostelefon menüje.
Levegősebb tőle a műszerfal, és a vezetőhöz is közelebb tették, hogy ne kelljen annyit nyújtózkodni. A head-up display az olcsóbbik megoldást használja, de ettől még lehet jó.
Jók a textúrák, és a színekkel is ügyesen játszik a Mini. A szövött kárpit nálam telitalálat, és a Cooperben is nagyon dögösen néz ki.
Ízléses lett az egész kabin, úgyhogy akinek kívülről esetleg nem tetszik a Countryman, üljön bele bátran, hátha megváltozik a véleménye.
Akad néhány variáció, egy családi autó pedig nem árt, ha hozza egy békés nappali hangulatát.
A kormánykerék alsó küllője ebben is csak egy díszes spanifer. Mint említették, minimalista. A lényeg viszont fizikális gombokkal is irányítható, aminek bizonyára sokan örülnek majd.
Az elektromosok közül a 150 kW/204hp teljesítményű Countryman E 250 Nm nyomatékkal 8,6 másodperc alatt an százon, míg az összkerékhajtású SE ALL4 230 kW-tal, vagyis 313 lóerővel és hozzá 494 Nm csúcsnyomatékkal 5,6 alatt sprintel, majd meg sem áll 180 km/h-ig. Ennek akkumulátora 66.45 kWh kapacitású.
Hátul bőséges a lábtér, a magasabb felszereltséggel pedig szintetikus bőrülések is járnak.
460 literesről 1,450-re bővíthető a csomagtér, úgyhogy átlalában elnyeli, amit kell. Ráadásul ez a generáció 1,200 kilót vontathat is.
Akár 20-colos kerekeken is gurulhat a Countryman, hiszen ha már 4,433 mm hosszú és 1,843 mm széles, ami jár, az jár.
Neked melyik a kedvenced, illetve mit gondolsz az újról?