A neten nyomoz a rendőrség az utcai versenyzők után

2023.10.05. 06:07

Egyértelmű, hogy a rendőrség keményen hadat üzent az utcai versenyzőknek: tuningautós találkozóra és kedvelt utcai versenyhelyszínre is lecsaptak az utóbbi időben, ráadásul úgy tűnik, még közel sem végeztek.

A police.hu-n megjelent Legyen vége! című közlemény szerint „a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság célja a főbb baleseti okok visszaszorítása érdekében a szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrése", a fő célpontok között pedig az utcai versenyzők is szerepelnek.

GettyImages-1240007088


A közleményből az is kiderült, hogy az egyenruhások „a versenyek szervezésére használt online felületeket" is folyamatosan figyelik, valamint a kedvelt versenyhelyszíneken is rajta tartják a szemüket.

A rendőrség szerint „azok a járművezetők, akik szándékosan, jelentős mértékben túllépik a megengedett legnagyobb sebességet, vagy tudatosan megszegik a közúti közlekedési szabályokat, illetve nem rendeltetésszerűen használják a közutat, nagy fokú veszélyt jelentenek nemcsak önmaguk, hanem mások életére, testi épségére is!"