Megtört kicsit az Urus oldala, nevetségesen sokba kerül megjavítani

2023.10.20. 06:09

Egy luxusautónak nemcsak a megvétele, a fenntartása is rettenetesen drága, pláne, ha esetleg balesetbe keveredünk vele. Erre tökéletes példa az a Lamborhini Urus, ami nemrég egy kisebb ütközés elszenvedője volt.

A szóban forgó autó egy Gotham Dream Cars nevű amerikai kölcsönző tulajdonában állt, és épp egy hónapra bérelte ki magának egy ügyfél. Alig két órával a papírok kitöltése után azonban egy másik autós nem túl erősen, de azért tisztességesen oldalba kapta az épp egy pirosnál várakozó Urust. Az ütközés hatására a luxus SUV oldala behorpadt, a tükre pedig letört. Csúnya sérülés, de nem olyan vészes - gondolhatnánk, azonban a számok mást mutatnak.

A kölcsönző tulajdonosa ugyanis egy döbbenetes árajánlatot kapott a javításra. A pótalkatrészek önmagukban 36 292 dollárba (13,1 millió forint) kerülnek, míg a festék ára 4 192 dollárra (1,5 millió forint) rúg. A munkadíj sem kevés: a karosszériások 9 480 dollárt (3,4 millió forint), míg a fényezők 6 987 dollárt (2,5 millió forint) kérnek a munkájukért. Ehhez még 1213 dollárnyi (439 ezer forint) egyéb költség adódik hozzá, ami a 3853 dolláros (1,3 millió forint) adóvonzattal együtt 62 027 dolláros (22,4 millió forint) végösszeget eredményez. Ez körülbelül egy vadiúj ötös BMW, vagy 3,5 Dacia Jogger ára két ajtóért és egy tükörért.