Borult a matek: csalódás okozott a teslás árcsökkentés

2023.10.30. 15:04

Erősen visszavette elektromosautó-vásárlási terveit a Hertz, a világ egyik legnagyobb autókölcsönzője.

A világ egyik legnagyobb bérautókat nyújtó cége, a Hertz korábban odavolt a villanyautókért, részben az alacsonyabb értékvesztés miatt, valamint azért, mert olcsóbban lehet azokat kikölcsönözni. Éppen ezért a cég két évvel ezelőtt 100 ezer Teslát rendelt magának. A Hertz legfrissebb árbevétel- és nyereségadatai alapján azonban borulni látszik a matek.

"Megbüntették" a céget

A cég közölte feladja korábbi ambiciózus elektromosautó-terveit - a CNBC szerint. Egy olyan cégnél, ahol sokat futnak az autók és a legkülönfélébb sofőrök ülnek a volán mögött, a fenntartási költségek sem lényegesen alacsonyabbak, emellett a Tesla váratlan árcsökkentései 2023 elejétől kezdve erodálták a Hertz flottájában lévő autók használat utáni maradványértékét.

Az elektromos átállás lassúbb lesz a cégnél, mint amire korábban számítottunk – mondta StephenScherr, a vállalat vezérigazgatója a harmadik negyedéves beszámolót kommentálva. A vállalat a vártnál kisebb profitrátáról számolt be, amit 10 százalékos árfolyamcsökkenéssel büntettek a befektetők.

A gyengébb számok legfőbb oka a villanyautók piacán kitört árháború volt, ami lefaragta a használt elektromos autók árát. Az olyan szintű autókölcsönzők, mint a Hertz gyorsan és évente tízezer számra cserélik autóikat, így jelentős tételről van szó. Az olcsóbb új Teslák miatt a korábban megvett modellek értéke is alacsonyabb. Persze ez az autópiaci vevőknek első körben jó, ám az kevésbé, ha a megvásárolt akár használt, akár új autójuk értéke rohamosan esik. 

Elfordulnak a Teslától

A Hertz beszámolójából kiderült, hogy villanyautó-flottájának 80 százaléka Tesla. Az összes autójuknak pedig a 11 százaléka teljesen elektromos meghajtású. Ez azt jelenti, hogy 50 ezer ilyen autó fut a Hertz emblémája alatt, amelyekből 35 ezret a Tesla gyártott. Ez elég messze van az autókölcsönző korábbi ígéretétől, ami úgy szólt, hogy 2022 végére 100 ezer Teslát fognak rendelni és a cég összes bérautójának negyede elektromos meghajtású lesz 2024 végére.

GettyImages-543949842

A cégvezető elmondása szerint jelenleg azzal foglalkoznak, hogy javítsák a Teslák használatának hatékonyságát. Például csökkentsék a balesetekből fakadó károkkal kapcsolatos költségeket. Intenzív tárgyalásokat folytatnak a pótalkatrészek utánpótlásáról és az autók javításához kötődő munkaerő-költségekről. Scherr elárulta, hogy több villanyautót akarnak venni a GM-től és más hagyományos gyártóktól mert azok balesetek utáni javítása olcsóbb, mert a szerelők munkadíja és a pótalkatrészek ára alacsonyabb.

A cikk szerint Elon Musk, a Tesla alapítója szereti hangsúlyozni, hogy az elektromos autók fenntartása jóval olcsóbb, mint a belső égésű motorokkal hajtottaké, ám ez sem mindig igaz. A CNBC-nek nyilatkozó villanyautó-szervizeléssel foglalkozó szakember azt mondta: bár tény, hogy nincs szükség olajcserére, olajszűrőcserére és hasonlókra, ám a villanyautók nehezebbek, mint hagyományos társaik és jobban gyorsulnak azoknál. Ez megterheli a futóművüket, a kerékabroncsok gyorsabban kopnak, így sűrűbben kell azokat cserélni.

Az oldalról ajánljuk

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub
  • Hírek

Nevet változtat és újdonságokat ígér a Magyar Autóklub

A szakembereiknek a Trabanttól a Tesláig mindenhez érteniük kell. Erről beszélt a MAK elnöke.

1 órája
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
  • Közélet

Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4

Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.

március 23., 06:26
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
  • Hírek

Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y

A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.

március 22., 16:04
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
  • Hírek

Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte

Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.

március 22., 14:23
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerében
  • Szerelem

Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész

A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.

március 22., 16:03
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Smart #5 - Európa
  • Hírek

Smart #5 - Európa

március 22., 15:59