Letartóztatták a sikkasztással vádolt használtautó-kereskedő nőt

2023.11.17. 15:11

Terjedelmes cikkben foglalkoztunk annak a gesztelyi autókereskedésnek az ügyével, amely a gyanú szerint 40 millió forint kárt okozott legalább 13 sértettnek. A kereskedést vezető nő „az esetek egy részében megvásárlásra kínált a sértetteknek különböző gépjárműveket, melyeket a vételár kifizetését követően egyszer sem adott át a tulajdonosoknak; más esetekben pedig a sértettek megbízásának eleget téve értékesítette ugyan autójukat, ám a vételárat nem juttatta el hozzájuk." - áll a Miskolci Járásbíróság közleményében.

Korábban mi is próbáltuk megszólítani a gyanúsítottat, de végül a boon.hu járt sikerrel. Nekik a nő csúsztatásnak és rágalmazásnak nevezte az ügyet, majd hozzátette: „ha igazak lennének a vádak, akkor már rég őrizetben lennék." A sors fintora, hogy a nőt azóta valóban letartóztatták.


A bíróság álláspontja szerint fennáll a szökés veszélye, de az sem kizárt, hogy szabadlábon hagyása esetén a vádlott bizonyítékokat semmisítene meg, vagy jogellenesen próbálná befolyásolni az eljárásban résztvevő személyeket.

A bíróság egy hónapos letartóztatást rendelt el, mely ellen a vádlott és ügyvédje fellebbezett.