Világrekordot értek el a villanyautók, de nem volt nehéz
Bár az elmúlt hónapok arról szóltak, hogy az elektromos autók elterjedése az autózásban jóval lassabb lesz a korábban reméltnél vagy vártnál, úgy tűnik, nem lassult le vészesen a folyamat.
A világ autópiacain 20 százalékkal több akkumulátoros elektromos autó (BEV), illetve konnektorból tölthető hibrid (PHEV) talált gazdára 2023 novemberében, mint 2022 utolsó előtti hónapjában – adta hírül a Reuters a Rho Motion piackutató cég adatait idézve.
A bővülés elsősorban annak köszönhető, hogy az erős észak-amerikai és kínai eladások ellensúlyozták az európai piac gyengélkedését. A BEV és PHEV kategóriába sorolható autók eladása új havi világrekordot állított fel 1,4 millió darabbal. Az elmúlt év novemberében 1,1 millió kelt el ezekből az autókból. A világrekord persze jól hangzik, a jövőben gyakran lesznek havi csúcsok, hiszen egy még kicsi piacról van szó, így a növekedés alacsony szinthez képest következik be.
„Az értékesítés továbbra is növekedik, annak ellenére, hogy a piacon negatív a hangulat az elektromos meghajtással kapcsolatban” – mondta Charles Lester adatelemző szakértő a hírügynökségnek. Lester szerint az erős novembert hasonlóan erős december követheti, azaz jól fogyhatnak a villanyautók.
Az autógyártók látva a kereskedők felduzzadt elektromosautó-készleteit attól tartanak, hogy a BEV és a PHEV autók eladásai főként Európában és az Egyesült Államokban csökkenő kereslettel találkoznak. A vásárlók ugyanis úgy gondolhatják, hogy majd akkor vesznek villanyautót, ha alacsonyabb lesz az ára és bővebb lesz az akkumulátorainak töltéséhez rendelkezésre álló töltőhálózat.
Ennek ellenére az elektromos szegmensben a BEV-ek súlya a novemberi eladásokban 70 százalék volt szemben a PHEV-ek 30 százalékával – derült ki a Rho Motion számaiból. Kínában 25 százalékkal bővültek az eladások, miközben az USA-ban és Kanadában jóval alacsonyabb bázisadathoz képest 43 százalékkal. Eközben Európában háromszázalékos zsugorodást jegyeztek fel a piackutatók 2022 novemberéhez képest. Az utóbbit az magyarázza, hogy 2022 végén Németországban megdobta az értékesítést az autóvásárlást támogató kedvezmények 2023. eleji kifutása. Ezért magas volt az összehasonlítás alapját képező bázisadat.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Tesztek
Kövezzetek meg: jót autóztam egy átlagos villanyautóval!Teszt: Ford Explorer Extended Range
Nem tökéletes, sőt, rengeteg hibája van, de mégis megértem, aki akár egy Tesla Model Y helyett választja. Elmondom, miért.
- Nepperűző
630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.
2000-es, 17 évig a Honvédségnél futott, klímás, tisztességesen karbantartott autó.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Hírek
Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia
Spencer Cho szerint a technológia fejlesztése sokkal bonyolultabb, mint azt sokan gondolják.
- Hírek
Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét
A vezérigazgatói poszt is veszélybe került.
- Közélet
Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?
A kilowattórára vetített költségeket is érdemes megnézni, amikor mérlegeli valaki a különböző hajtásláncokat. Az eredmény egyértelmű.
- Belsőség
Rémálomtól a német precizitásigVálogatás a Népítélet bugyraiból
Őseihez méltatlan Land Rover; Alfa, ami sosem hagyott cserben; és egy megbízható Citroen.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Hírek
Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
A Xiaomi bejön a kínaiaknak autógyártóként is.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
- Hírek
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
- Hírek
Fordok százait hívják vissza, mert nem sikerült jól az előző visszahívás
300 Mustang lehet érintett.
- Tesztek
Kilóg a sorból és élveziTeszt: Hyundai Staria 1.6 T-GDi HEV Comfort - 2025.
Nem számít, mit tud, a külseje alapján már úgyis eldöntötted, hogy szereted vagy utálod a Stariát, mégis érdemes jobban megismerni!
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Technika
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.
Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
Nem kell szűkölködnie egy darabig.
- Hírek
A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket
Már most is együtt dolgoznak az MI-vel és hamarosan egyre több tervező munkáját válthatja ki.
- Hírek
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.
- Hírek
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.
- Hírek
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.
- Hírek
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.
- Hírek
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.
- Közélet
Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!
Olvasónk autójából a benzin és a hűtővíz is folyt nem sokkal a vásárlás után, a szerviz szerint pedig a vezérlést sem cserélték soha.
- Tesztek
Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.
Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.
- Nepperűző
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.
- Hírek
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.
- Hírek
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.
