Villanyautó válthatja a Volvo S90-et

2023.12.23. 13:09

A Volvo is egyre elkötelezettebb, hogy bővítse villanyautós modellpalettáját, ami áldozatokkal jár. Jövő év elején gördül le az utolsó dízel Volvo, valamint az S90-től is elbúcsúzhatunk, ugyanis jön helyette egy tisztán elektromos meghajtású megfelelője.

 A Volvo kínálatában jelenleg a C40 Recharge az egyedüli villanyautó, de már egy ideje köztudott, hogy érkezik az EX30 és EX90 páros is, valamint a cég első kisbusza, az EM90.

A jelek szerint pedig egy villanyszedán is érkezik az előbb említettek közé, de emiatt az S90-től kell elbúcsúznunk, írta az Autocar. A készülő modell V551 kódnéven fut, de elvileg ES90 nevet kapja. Az új autó a Volvo SPA2-es platformjára épül, ezáltal egy és két elektromotoros verzió is lesz belőle. 

A kínai Volvo intranetből kiszivárgott információk szerint 111 kWh-s akkumulátor lesz bennük, a hatótáv ezzel 600 km. Az autó egy milli híjján 5 méter hosszú, 1547mm magas és 1945 mm széles.

Korábbi híresztelések szerint egyébként az XC60 is hasonló sorsa fog jutni, mint az S90, csak az 2025-re, viszont az S60 és V60 párosról még nem jöttek ilyen információk. Nemrégiben egyébként a cég vezérigazgatója dobta fel, hogy ideje lenne egy rendes elektromos kombit csinálnia a Volvónak. Ha a mostani hírrel ezt összefűzzük, akkor valószínűleg a V90 helyére jönne ez a „ rendes elektromos kombi”.