Megjött a legmegbízhatóbb autókat felsoroló lista Amerikából
A Lexus vezető a rangsort a Toyota és a Mini előtt.
Az Egyesült Államok mértékadó fogyasztóvédelmi szervezete, a Consumer Reports (CR) 2023-as megbízhatósági listájának élén helycsere is történt, meg nem is a 2022-es sorrendhez képest – derült ki a jelentés összefoglalójából.
Tavaly a Lexus került az élre, a Toyota a második helyre 79, illetve 76 ponttal az elérhető 100-ból. A Mini harmadik helye (71 ponttal) nem magától értetődő annak tükrében, hogy az anyavállalat, a BMW csak a kilencedik lett, miután csak 64 pontot tudott gyűjteni a CR értékelési rendszerében.
A 65 pont feletti tartományban szerepelt az Acura, a Honda, a Subaru, a Mazda és a Porsche. A dél-koreai páros versenyét ezúttal a Kia nyerte, amely 61 ponttal a 10. lett, míg a Hyundai 56-tal a 11. A Tesla nem érte el az 50 pontot, 48 ponttal a 14. helyre futott be.
A Nissan 17. lett 45, az Audi pedig a 19. helyre került 43 ponttal. A Volkswagen 26, a Mercedes-Benz 23 pontot szerzett, így a 27. és a 29. helyre kerültek a 30 márkát tartalmazó listán.
A márkák régióhoz tartozása alapján Ázsia került az első helyre, amelynek gyártói átlagosan 63 pontot értek el. A tíz legmegbízhatóbb márkából hét ázsiai autógyártóhoz tartozik. Az európai vállalatok voltak a m ásodik helyen 46 ponttal. Ezektől származik az első tíz további három helyezettje. Az amerikai cégek 39 pontot gyűjtöttek.
A CR pontozási rendszere a fékektől kezdve a garancián kívüli motorcseréig 20 különféle meghibásodást vesz figyelembe. Ezeket súlyozza és kiegészíti azokkal az osztályzatokkal, amelyeket az egyes márkákhoz tartozó típusok a fogyasztóvédelmi szervezet tesztjein értek el. Összesen 330 ezer 2000 és 2023 között kínált autótípus hibastatisztikáját vették figyelembe.