Úgy tűnik, egyre kevésbé válogatósak hazánk tolvajai. Azok után, hogy egy kiskunhalasi férfi benzin mellett bográcsot, bojlert és közel egy tucat birkát is ellopott különböző cégek telephelyéről, most itt egy miskolci elkövető, aki szintén vitt mindent, amit csak tudott.
A police.hu közleménye szerint a 21 éves férfi 2023 augusztusában és szeptemberében húsz autót próbált meg feltörni Miskolc területén. Bár próbálkozásai több esetben kudarcba fulladtak, mikor sikerrel járt, lényegében minden mozdítható dolgot magával vitt a járművekből. A készpénz mellett többek között szemüveget, szerszámokat és ruhákat is lopott, de egy esetben még egy üveg pálinkát is zsákmányolt.

A Miskolci rendőrkapitányság lopás, és lopási kísérlet gyanújával folytatott nyomozást az elkövető ellen, mely nemrég lezárult. Innentől az ügyészség illetékes.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
A Xiaomi bejön a kínaiaknak autógyártóként is.
- Hírek
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.
- Belsőség
Rémálomtól a német precizitásigVálogatás a Népítélet bugyraiból
Őseihez méltatlan Land Rover; Alfa, ami sosem hagyott cserben; és egy megbízható Citroen.
- Hírek
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.
- Hírek
Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia
Spencer Cho szerint a technológia fejlesztése sokkal bonyolultabb, mint azt sokan gondolják.
- Nepperűző
630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.
2000-es, 17 évig a Honvédségnél futott, klímás, tisztességesen karbantartott autó.
- Közélet
Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?
A kilowattórára vetített költségeket is érdemes megnézni, amikor mérlegeli valaki a különböző hajtásláncokat. Az eredmény egyértelmű.
- Hírek
Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét
A vezérigazgatói poszt is veszélybe került.
- Hírek
Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.
- Hírek
Cégautós adókedvezményeket bojgatna az EU, mert nem fogynak a villanyautók
Az unióban az új autók 60 százalékát cégek vásárolják.
- Hírek
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
Nem kell szűkölködnie egy darabig.
- Hírek
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
Negtatív rekorder lett.
- Hírek
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.
- Hírek
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.
- Hírek
Visszafordult a magyar újautó-piac
Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.
- Hírek
Fordok százait hívják vissza, mert nem sikerült jól az előző visszahívás
300 Mustang lehet érintett.
- Technika
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.
Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.
- Hírek
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.
- Tesztek
Kilóg a sorból és élveziTeszt: Hyundai Staria 1.6 T-GDi HEV Comfort - 2025.
Nem számít, mit tud, a külseje alapján már úgyis eldöntötted, hogy szereted vagy utálod a Stariát, mégis érdemes jobban megismerni!
- Hírek
A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket
Már most is együtt dolgoznak az MI-vel és hamarosan egyre több tervező munkáját válthatja ki.
- Hírek
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.
- Hírek
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.
- Hírek
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.
- Hírek
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.
- Hírek
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.
- Tesztek
Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.
Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.
- Hírek
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.
- Hírek
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.
- Közélet
Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!
Olvasónk autójából a benzin és a hűtővíz is folyt nem sokkal a vásárlás után, a szerviz szerint pedig a vezérlést sem cserélték soha.
- Nepperűző
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.
