Édes-savanyú hírekkel öntötte nyakon befektetőit a Volkswagen

2024.03.16. 08:29

Bár a Volkswagen szerény eredményeket vár erre az évre, igaz ez nem jelenti az, hogy befektetői ne járnának jól.

A Volkswagen arra számít, hogy a 2024-ben csak 3 százalékkal bővülnek eladásai, részben a halvány gazdasági kilátások részben az autógyártók élesebbé váló piaci versenye miatt – adta hírül a Reuters. Ez az előrejelzés meglehetősen szerény annak tükrében, hogy 2023-ban 12 százalékkal ugrottak meg a német autógyártó eladásai 2022-höz képest. Ennek eredményeként 9,24 millió járművet adtak el tavaly.

Az ID.7 az egyik villanyautós zászlóshajó.
Az ID.7 az egyik villanyautós zászlóshajó.

Az általános gazdasági kilátások kihívásokat támasztanak a vállalattal szemben, de a cégvezetés rendületlenül bízik abban, hogy a VW meg fog felelni az elvárásoknak – mondta a Reuters szerint Arno Antlitz, a vállalat pénzügyi igazgatója. A cég egyébként nincs egyedül visszafogott várakozásaival. Éves beszámolója szerint a Stellantis is arra számít, hogy 2024-ben zötyögős úton fognak járni az autóipar vállalatai. A villanyautók iránt Európában is gyengülő kereslet miatt a Mercedes februárban jelentette be, hogy öt évvel eltolja elektromos átállási terveinek végrehajtását és felfrissíti hagyományos autóit. 

A befektetőknek jó lesz?

A VW a következő hónapokban új modellek bemutatásával akar életet lehelni eladásaiba. Ezek között lesznek elektromos meghajtásúak is. Nemrégen debütált az ID.7,  amelyet 30 új modellváltozat követ 2024-ben. (Az ID.7 GTX Tourerről szóló bemutató itt olvasható.) 

Oliver Blume, a Volkswagen vezérigazgatója azt mondta nemrégiben riportereknek, hogy bár az elektromos autóké a jövő, cége rugalmasan alkalmazkodik a különböző autópiacok eltérő tempójú átalakulásához ezen a téren. A vállalat a viszonylag szerény 2024-es kilátások ellenére nagyobb osztalékot ígér tőzsdei befektetőinek az idei év után, mint korábban. Ezzel csatlakozik a Stellantishoz, a Fordhoz és a General Motorshoz.

A VW vezetősége egyébként meghúzza a nadrágszíjat azért, hogy a befektetők bizalmát elnyerje. A társaság korábban bejelentette az adminisztratív beosztásban dolgozó alkalmazottak leépítését. Ezt főként előrehozott nyugdíjazásokkal akarják megoldani elbocsátások helyett. Az alacsonyabb bérköltség segít a profitráta szélesítésében. A vállalat üzemi nyereségrátája 2022-ben 3,6 százalék volt, ami 2023-ra 5,3 százalékra ment fel. A cél a 8 százalék élérése.