- Bő 5,3 méteres luxusautót mutatott a kínai Hungqui Guoya néven
- Különc, de sok elemében a Rolls-Royce-okhoz hasonlító külsőt kapott
- Az autóban kétféle turbómotor lesz majd közel 400 és 500 lóerős teljesítménnyel
- Mind a két hajtáslánc plug-in hibrid lesz, de a pontos számok még ismeretlenek
- Prémium anyaghasználat és minőség jellemzi a tágas belteret
Nemrég bemutatták a Pekingi Autószalonon a Rolls-Royce kihívóját, a kínai Hongqui Guoya-t. A márka annyira magas szintre emelné a típust három testvérmodelljével (Guoli, Guoyao és Gouyue), hogy külön almárkát is alapított nekik Hongqui Golden Sunflower néven – ami így jobban hasonlít egy prémium napraforgómag-olaj márkára. Ez lényegében olyan lesz náluk, mint most a Mercedesnél a Maybach.
A Guoya már a puszta méretével is csábíthat majd vevőket, bár ha elhozzák az európai piacra, akkor azért még egy kicsit nyúlnia kell. 5,35 méteres hosszával éppen hosszabb, mint egy nemrég kifutott Rolls-Royce Ghost, ám a nyomába sem ér egy hosszított Phantom hat méter közeli hosszának. Mindenesetre a Guoya tengelytávját sem lehet kicsinek mondani, hiszen 3260 milliméter, így a beltér valószínűleg nagyon tágas.

Kívülről kicsit összefolynak a stílusjegyek. A kötelezően hatalmas hűtőmaszk megvan, ezt a kínaiak állítólag kifejezetten szeretik egy autón, de a Rolls majmolása érdekében bevetették a kiálló emblémát is, mely képes eltűnni. A gyártó elmondta, hogy a kör alakú fényszórók a retró-hatás érdekében kerültek fel az autóra, míg a hátsó lámpatestek a paloták fénytesteinek dizájnját követik – jelentsen ez bármit is. A világítástechnika azért is érdekes, mert a Guoya intelligens fényszórói képesek elemezni és kiemelni bizonyos tereptárgyakat annak érdekében, hogy a sofőr jobban lássa például a zebrákat, gyalogosokat vagy bicikliseket.
Az autó 19 vagy 20 colos, sokküllős felniken gördül valószínűleg egy nagyon kényelmesre hangolt futóművön, bár ezt egyelőre nem árulták el. Ahogy egyébként sok másik adat is hiányzik, hiszen a motorválasztékról is csak részletek jelentek meg. Annyit tudni, hogy két plug-in hibrid variáns lesz egy három- és egy négyliteres turbómotorral. Ezek önálló teljesítménye 389 és 483 lóerő, de az elektromos rendszernek sem a hozzáadott teljesítményéről, sem az általa kibocsátásmentesen megtehető kilométerekről nem esett szó.
A beltérben már kevésbé követték a tradicionális luxusautó gyártókat, inkább egy nagyon modern megvalósításra törekedtek. Ami fának vagy bőrnek néz ki az állítólag az is, illetve vegyesen használtak fém és fémhatású elemeket díszítésként. A fedélzeti számítógép elhelyezésénél nem vitték túlzásba a gondolkodást, felbiggyesztették középre ezzel is erősítve az egyébként szimmetrikus belteret. A kétküllős kormány közepén egyébként hangsúlyosan megjelenik a Golden Sunflower almárka logója is.
Ahogy az az ilyen luxusautóknál megszokott, a hagyományos 5 üléses elrendezés mellett négyüléses is lehet a Guoya. Ebben az esetben két fotel kap hátul helyet, melyek között egy könyöklőben elhelyezett táblagéppel szabályozhatjuk a temérdek kényelmi funkciót, mint például az ülés fűtés-hűtés, masszázs, rolók, szellőztetés, és így tovább.
A pontos technikai adatokra és árakra még egy kicsit várni kell. Sőt, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy csak ez az egyféle Guoya lesz, vagy esetleg ebből is készítenek hosszított kivitelt, ahogy azt más luxusautó gyártók teszik. Az autót állítólag globálisan is lehet rendelni, de ez gondolom keveseket csábít addig, amíg ki nem derül minden részlet.
Forrás: CarNewsChina

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
