Bukik a 2035-ös határidő? Új esélyt kaphatnak a hagyományos autók
- Elképzelhető, hogy kevésbé szigorú szabályozás lép majd életbe 2025-től az uniós piacon.
- Tehát a villanyautók mellett másoknak is oszthatnak lapot egy most kiszivárgott tervezet szerint. Erről azonban még nincs konkrét, hivatalos döntés.
Az Európai Néppárt (EPP), a mérsékelt jobboldali pártok európai uniós szövetsége keresni fogja a módját annak, hogy felpuhítsa azt a megállapodást, amely lényegében azt írja elő, hogy csak villanyautókat lehet forgalomba helyezni – írta a Reuters a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.
Az EPP a 720 tagú Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciója 188 képviselővel. Hagyományosan a legnagyobb befolyással rendelkezik az EP-ben. Az EPP Portugáliában tart frakcióülést, ahol döntenek arról, milyen célokat követnek az EP következő ötéves ciklusában.
A Reutersnek a prioritások tervezetét szivárogtatták ki. Ebből derült ki, hogy felülvizsgálnák az új autók szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó elképzelést.
Az Európai Unió 2023-ban fogadta el azt a korlátozást, amely kizárná a benzinnel és gázolajjal működő motorokkal ellátott autók értékesítését 2035 után. Az Európai Bizottság ugyanakkor ezt követően megígérte, hogy lehetővé teszik az úgynevezett e-üzemanyagokat égető autók használatát. Zöld energiával előállított üzemanyagokról lenne szó, amelyek részben a levegőből szén-dioxid felhasználásával készülnek.
Előállításuk nem tartozik az olcsó mulatságok közé és a létrehozásukra fordított elektromos energiát nagyon gyenge hatékonysággal fordítják a járművek mozgatására összehasonlítva az akkumulátoros meghajtással. Ugyanakkor ez a kiskapu lehetővé teszi az autógyártóknak, hogy továbbra is használjanak modelljeikben belső égésű motorokat.