Még Musk „bohóckodása” sem rontotta el a Tesla legújabb sikerét

2024.07.08. 13:28

  • A Tesla pocsékul kezdte az évet a tőzsdén. 
  • A második negyedéves eredmény azonban visszahozta a mínuszt.
  • Még Musk fecsegésétől sem riadtak vissza a befektetők. 
GettyImages-1239417462

A Tesla részvényei egy csapásra ledolgozták idei veszteségüket, miután jól alakultak az eladásai. Miközben a közvélemény-kutatások tanulsága szerint Elon Musk közéleti szereplése árt a Tesla részvényeinek ára, akkorát ugrott július első hetének végén, hogy behozta minden eddigi idei veszteségét. Egy hét alatt 27 százalékot erősödött a papír és végül elérte a 251,55 dolláros árat. Az elmúlt év végén 248,48 dollárt kellett adni a Tesla egy részvényéért, ami áprilisra a gyenge évkezdet nyomán 138,80 dollárra esett.

A siker magyarázata, hogy a vállalat a vártnál jobb második negyedéves eladási adatot adott közre. E szerint igaz ugyan, hogy az értékesített autók száma 4,8 százalékkal kevesebb volt, mint 2023 április–júniusában, ám a csökkenés kisebb volt, mint az első negyedévben, ezért a befektetők optimistán várják az év második felét.

A CNBC  szerint az áprilisi mélypont után a vállalat elbocsátásokat jelentett be, és arról érkeztek hírek, hogy elhalasztják az olcsó családi elektromos autó gyártásának tervét, amihez a Tesla texasi üzemét nézték ki. A cég július végén hozza nyilvánosságra második negyedéves pénzügyi adatait. Az lesz a következő alkalom, ami hatással lehet részvényárfolyamára.

Az elmúlt év eleje óta a vállalat jelentős árengedményekkel kínálja öregedő termékpalettájának autóit. Ez alól kivétel a 2023 végén bemutatott Cybertruck, ami a cég közlése szerint az idei második negyedévben a legnagyobb mennyiségben eladott teljesen elektromos pickup lett az USA-ban. Fontos esemény lesz a cég életében az augusztus 8-ára tervezet Robotaxi Day, amelyen bemutatják, mit akar kínálni e téren a Tesla a következő években.

Az Axios Harris közvélemény-kutató cég felmérése szerint Elon Musk cégvezető „bohóckodásai”, „politikai fecsegése”, egy szóval közéleti szereplése rontja a Tesla imázsát. A New York Times vizsgálata azt találta, hogy megosztó politikai megjegyzései elfordítják cégétől a középtől balra álló választókat.

További gond, hogy tovább késik a vállalat önvezető technológiája. A Cantor Fitzgerald befektetési társaság szakértői arra számítanak, hogy a Tesla idén kevesebb autót ad el a tavalyi 1,81 millió darabnál és részvényeinek ára 230 dollár körül alakul az év vége felé.