Vészüzemmódra kapcsolt a magyarországi akkumulátorgyárral rendelkező SK On

2024.07.09. 06:03
  • Bajba került az iváncsai akkumulátorgyárat működtető dél-koreai SK On. 
  • Radikális lépésekre is sor kerülhet a mentőakció keretében. 
  • Egy elemző az amerikai autógyártókat hibáztatja. 
iványcas

Az SK On, az akkumulátorgyártás egyik jelentős dél-koreai vállalata - amely Magyarországon az iváncsai gyárat működteti - válságos állapotba került, állapította meg önmagáról a cég a Financial Times összefoglalója szerint. Az SK On a világ negyedik legnagyobb vállalata ezen a piacon a kínai CATL és BYD, illetve a szintén dél-koreai LG Energy Soution után.

A vállalat tíz negyedévben jelentett veszteséget azóta, hogy 2021-ben leválasztották anyacégéről. A nettó adósság ebben az időszakban 2,9 ezer milliárd dél-koreai vonról (2,1 milliárd dollár) 15,6 ezer milliárd dél-koreai vonra nőtt.

A cég vezérigazgatója Lee Seok-hee számos költségcsökkentő lépést jelentett be és átalakítják a munkamódszereket is, miután úgy látják, hogy „vészhelyzeti menedzsmentre” kell átállítaniuk a vállalatvezetését. „A hátunkat a falnak kell támasztanunk” – írta Lee az alkalmazottaknak küldött levelében. Emellett úgy látja, hogy szorosan össze kell kapaszkodniuk, hogy túléljék a válságos helyzetet.

Ennél komolyabb, radikálisabb lépéseket vizsgálnak a dél-koreai SK Groupnál a gond megoldására. A Financial Times az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva azt írja, az egyik lehetőség, hogy összevonják az SK On tulajdonosát, az SK Innovationt és az SK E&S-t. Az utóbbi a cégcsoport igen nyereséges energetikai vállalkozása, amely folyékony gáz előállítására szakosodott. A lehetőséget igazgatósági szinten tekintik át még júliusban.

Túlságosan előreszaladt a cég a befektetésekkel

Az SK On az elmúlt években agresszív befektetésekkel terjeszkedett az USA-ban és Európában. Arra bazírozott, hogy szélsebesen fog bővülni az elektromos autók értékesítése, ám az elmúlt év végén kiderült, hogy a korábban vártnál szerényebb lesz a tempó.

Ezt követően kénytelenek voltak elbocsátásokat bejelenteni és elhalasztották az USA-ban tervezett második gyáruk építését, ami a Forddal lenne közös vállalkozás. A világ autóakkumulátor-piacát a CATL és a BYD utalja. Együtt 52,2 százalékos piaci részesedésük van – derül ki a dél-koreai SNE Research tanácsadó cég adataiból. Miután az USA és Európa vezetői is el akarják kerülni, hogy a kínai cégek uralják a világ akkumulátorgyártását, a hozzájuk hasonlóan fejlett dél-koreai vállalatoknak jók az esélyei a növekedésre – hosszabb távon.

Az amerikai gyártókat okolja egy elemző

Tim Bush, az UBS bank Szöulban dolgozó elemzője az amerikai autógyártókat vádolja az SK On csődközeli helyzetéért. Ezek nem teljesítették ugyanis ígéreteiket azzal kapcsolatban, milyen tempóban fogják növelni villanyautó-gyártásukat.

A GM például azt jósolta, hogy 2025-ben már egymillió villanyautót fog értékesíteni, ehhez képest az idei második negyedévben kicsit kevesebb, mint 22 ezer darabot adott el. A cég helyzetét az is rontotta, hogy utolsónak kapcsolódott be a világ akkumulátorgyártásában kialakult őrült versenybe, ezért kénytelen volt nagyvonalú árengedményeket adni termékeire. Ez most visszaütött, így az a feladat, hogy kitalálják, hogyan vészelik át a mélyrepülést, mielőtt a lassabban bővülő villanyautó-piac utoléri önmagát.

Az oldalról ajánljuk

Laikus sztárvendég az Égéstérben!
  • Égéstér

Laikus sztárvendég az Égéstérben!

Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.

március 21., 15:58
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások
  • Hírek

Olaszország kedvence volt az öreg Ypsilon, az újjal durván bezuhantak az eladások

A rendkívül gyenge eladásokat valószínűleg több tényező összjátéka okozza.

1 órája
Ez nem utcai autó, gyerekek...
  • Belsőség

Ez nem utcai autó, gyerekek...

Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.

március 21., 17:27
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
  • Tesztek

Kamasuka még mindig őrzi a kincset

Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.

március 21., 15:57
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
Egy exeddel találkozni mindig nehéz
  • Technika

Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.

Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.

március 22., 06:03
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
  • Hírek

Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán

A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.

március 21., 13:39
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
  • Hírek

Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg

2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.

március 21., 14:31
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
  • Hírek

Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt

Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.

március 21., 12:32
Audi RS3 FL
  • Hírek

Audi RS3 FL

március 21., 14:43
Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.
  • Tesztek

Mitsubishi Outlander PHEV – 2025.

március 21., 13:01
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17