A Porsche is elismeri, hogy nehéz az új 911

2024.08.01. 06:11

  • A Porsche dizájnfőnöke elismerte, hogy szerintük is túl nehéz és nagy az új Porsche 911.
  • Michael Mauer szerint csak akkor lesz kisebb és könnyebb a 911, ha villanyautó lesz és a technológia is elég fejlett hozzá.
  • A Porsche ebben az évtizedben biztosan nem dob a piacra elektromos 911-et.

Az új autók évről évre egyre nehezebbek és nagyobbak. A járművek tömegével arányosan a lóerők száma is emelkedik. Ez jelenleg egy megállíthatatlan folyamat, így eljutottunk oda, hogy a jelenlegi 911 mintegy 20 centivel hosszabb és másfélszer nehezebb, mint az első generáció (ha nem vesszük számításba a 911 hibridet). Emiatt pedig már többen panaszkodtak, hogy a 911 széria elhízott, amit most a Porsche is elismert.

A Porsche dizájnfőnöke, Michael Mauer az ausztrál Drive magazinnak ismerte el, hogy tisztában vannak a széria elhízásával, aminek ők sem örülnek, de jelenleg nem tudnak vele mit kezdeni, ugyanis ez nem teljesen az ő hibájuk.

Mauer kifejtette, hogy a folyamatosan szigorodó szabályozások miatt szükséges, hogy nagyobb legyen a 911, ugyanis valahol el kell férnie a rengeteg technikának. Továbbá azzal, hogy egyre erősebb az autó, erősebb fékeket és nagyobb kerekeket kell rászerelni, ami további tömegnövekedéssel jár.

Így változott a 911 teljesítménye.
Így változott a 911 teljesítménye.

A dizájnfőnök elmondta, hogy természetesen szeretnének kisebb, könnyebb 911-et csinálni, ami szerinte már csak elektromos autó formájában születhet meg, de az is még jó pár évvel később. Mauer szerint ha az akkumulátorok energiasűrűsége javul, ami lehetővé teszi az akkumulátorok méretének csökkentését, akkor 911 is kisebb és könnyebb lehet. A vállalat azonban kizárta, hogy ebben az évtizedben egy teljesen elektromos 911-est dobjon piacra, vagyis a kisebb, könnyebb 911 még messze van.