Kanada is 100 százalékos vámot vetett ki a kínai villanyautókra

2024.08.27. 06:59

  • Kanada 100 százalékos vámot vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára.
  • 25 százalékos vámmal sújtják a kínai acél- és alumíniumbehozatalt is.
  • A vámok kivetésére október 1-jétől kerül sor.

Kanada az Egyesült Államok példáját követve hétfőn bejelentette, hogy 100 százalékos vámot vet ki a kínai elektromos járművek behozatalára, köztük a Sanghajban készült Teslákra is. Ezzel együtt pedig 25 százalékos vámmal sújtják a kínai acél- és alumíniumbehozatalt is – írta a Reuters. A vámok kivetésére október 1-jétől kerül sor.

Justin Trudeau miniszterelnök szerint a döntés azért szükséges, mert ellensúlyozni kell a szándékos, államilag irányított kínai túlkapacitási politikát. „Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy Kína nem ugyanazok a szabályok szerint játszik” – mondta újságíróknak. 

A kanadai kínai nagykövetség protekcionistának nevezte a lépést, hozzátéve, hogy Kanada figyelmen kívül hagyta a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait. Az ország döntése aláássa a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködést, amivel kárt okoz a kanadai fogyasztóknak és vállalkozásoknak – áll a kínai nagykövetség közleményében.

Az EU ennél óvatosabb

Az Egyesült Államokkal csaknem egyidőben az Európai Unió is büntetővámot vezetett be a Kínából érkező villanyautókra, csak itt gyártónként eltér a vám mértéke, és a maximum is 37,6 százalék (még). Viszont a július 4 óta érvényben levő plusz tarifa nincs kőbe vésve, augusztus 20-án több európai gyártó Kínából érkező autójára, valamint kínai márkára is csökkentették a vám mértékét. A legutóbbi ilyen enyhítésből a Cupra és a Mininyert a legnagyobb mértékben.