Két kétkerekű-tolvajt fogtak a szolnoki rendőrök

2024.09.07. 06:56

  • Bicikliket és elektromos rollereket is loptak Szolnokon és környékén.
  • A lopásokat két, egymástól függetlenül dolgozó tolvaj követte el.
  • Egyiküknek sem ez volt az első esete.

Szolnokon és környékén az utóbbi időben több kétkerekű járműveket érintő lopás is történt. Az egyik tolvaj főleg elektromos rollereket, a másik a vasútállomáson hagyott kerékpárokat szemelte ki.

N4830785


Szeptember negyedikén délelőtt egy szolnoki ingatlan udvaráról négy elektromos rollert loptak el. Bár az elkövető kilétét eleinte homály fedte, még aznap este bejelentés érkezett a helyi rendőrségre egy autókereskedésből, ahol egy férfi három elektromos rollert próbált eladni. Az egyenruhások azonnal kapcsoltak, és a helyszínre érve elfogták a tolvajt. A harminc éves férfinél egy kerékpárt és egy bőröndöt is találtak, benne ruhákkal és elektronikai eszközökkel. A nyomozók egy augusztus végi újszászi betörést is a 30 éves ceglédi lakos számlájára írtak. Itt elektromos robogót, mobiltelefonokat és egyéb holmikat vitt el. Kétrendbeli lopás miatt vették őrizetbe, és kezdeményezik letartóztatását.

A szeptember 4-én a Szolnoktól körülbelül 15 kilométerre fekvő Újszászon is kétkerekű-tolvajt fogtak. A 41 éves tiszaszentimrei férfi a hajnali órákban tulajdonított el egy biciklit a vasútállomásról. Nem ez volt az első esete: a helyi rendőrök augusztus 30-án szintén egy lopott kerékpárt találtak nála igazoltatás közben. A férfit kétrendbeli lopással gyanúsítják, és őrizetbe vették. Ügyéhez további három lopást egyesítettek. Letartóztatásáról a bíróság fog dönteni.

Forrás: police.hu

Az oldalról ajánljuk

Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit
  • Hírek

Reklámok lephetik el a modern autók infotainment képernyőit

A marketingesek számára ez valódi aranybánya lehetne.

március 3., 05:59
Rémálomtól a német precizitásig
  • Belsőség

Rémálomtól a német precizitásigVálogatás a Népítélet bugyraiból

Őseihez méltatlan Land Rover; Alfa, ami sosem hagyott cserben; és egy megbízható Citroen.

március 2., 14:35
Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni
  • Hírek

Véget ért egy nagy korszak: nem lehet többé Nissan GT-R-t rendelni

A Nissan hazájában, Japánban is leállt az értékesítés.

március 3., 05:59
630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.
  • Nepperűző

630 ezret futott, honvédségi Opel Astrát érdemes még eladni? Nem.

2000-es, 17 évig a Honvédségnél futott, klímás, tisztességesen karbantartott autó.

március 2., 16:01
Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot
  • Hírek

Úgy veszik a Xiaomi 1500 lóerős sportautóját, mint a cukrot

A Xiaomi bejön a kínaiaknak autógyártóként is.

március 2., 15:23
Cégautós adókedvezményeket bojgatna az EU, mert nem fogynak a villanyautók
  • Hírek

Cégautós adókedvezményeket bojgatna az EU, mert nem fogynak a villanyautók

Az unióban az új autók 60 százalékát cégek vásárolják.

1 órája
Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?
  • Közélet

Csődbe visz-e majd az elektromos autó akkucseréje?

A kilowattórára vetített költségeket is érdemes megnézni, amikor mérlegeli valaki a különböző hajtásláncokat. Az eredmény egyértelmű.

március 3., 05:58
Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak
  • Hírek

Hihetetlen, de még mindig lopnak közlekedési táblákat szülinapi ajándéknak

Hiába von büntetőeljárást maga után, még mindig akadnak olyanok, akik közlekedési táblát lopnak.

március 3., 07:35
Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét
  • Hírek

Tovább zsugorodhat a Nissan, leválthatják vezetőségét

A vezérigazgatói poszt is veszélybe került.

március 2., 14:04
Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia
  • Hírek

Ebben az évtizedben már nem lesz szilárdtest-akkumulátoros Kia

Spencer Cho szerint a technológia fejlesztése sokkal bonyolultabb, mint azt sokan gondolják.

március 2., 17:18
Visszafordult a magyar újautó-piac
  • Hírek

Visszafordult a magyar újautó-piac

Közel 2 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.

március 3., 11:04
Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök
  • Hírek

Profi instruktorok segítségével tanulnak gyors autót vezetni a rendőrök

Ennek helyszíne a ZalaZONE autóipari tesztközpont lesz.

március 3., 10:15
Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén
  • Hírek

Egy idióta 50 helyett 171 km/h-val repesztett Esztergom belterületén

Negtatív rekorder lett.

március 3., 13:16
Kilóg a sorból és élvezi
  • Tesztek

Kilóg a sorból és élveziTeszt: Hyundai Staria 1.6 T-GDi HEV Comfort - 2025.

Nem számít, mit tud, a külseje alapján már úgyis eldöntötted, hogy szereted vagy utálod a Stariát, mégis érdemes jobban megismerni!

március 2., 11:29
50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!
  • Technika

50 ezer forintért vette, de lejár a műszaki!MűhelyPRN: Opel Kadett E 1,7D – 1989.

Néhány hónapnyi BKV-bérlet áráért is lehet autót venni, de az biztos, hogy az állapota nem lesz meggyőző. Ez a Kadett elég különleges eset.

március 1., 08:16
Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál
  • Hírek

Carlos Tavares NAGYON sokat keresett a Stellantisnál

Nem kell szűkölködnie egy darabig.

március 1., 11:17
A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket
  • Hírek

A Mercedes vezető tervezője szerint a mesterséges intelligencia egy évtizeden belül lecseréli őket

Már most is együtt dolgoznak az MI-vel és hamarosan egyre több tervező munkáját válthatja ki.

március 2., 12:57
„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök
  • Hírek

„Digitális lasszóval” kapná el az ámokfutókat egy német mérnök

Bár vannak érvek a megoldás mellett, egyelőre korai arról beszélni, hogy ténylegesen megjelenjen az autókban.

március 3., 11:20
A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot
  • Hírek

A szemed kifolyik: a Mansory megtuningolta a Cybertruckot

Az eleve megosztó Cybertruck kapott 26 colos felniket, temérdek karbont és mindenféle egyéb ízléstelen kiegészítőt.

március 1., 10:02
Végre: jön a Waze az autók műszeregységére
  • Hírek

Végre: jön a Waze az autók műszeregységére

Nagyon rég vártunk erre a funkcióra, most megérkezett.

március 1., 17:34
Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos
  • Hírek

Traffipax bérlet? Négyszer futott bele ugyanabba a traffiba a gyorshajtó golfos

Szép lassan összegyűjtött egy hatalmas bírságot magának.

március 1., 13:33
Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!
  • Hírek

Volkswagen: mi nem csinálunk SUV-t a Sciroccóból!

A vezérigazgató megígérte, hogy nem csinálnak ikonikus modellekből újraélesztést, ha az nem méltó a névre.

március 1., 14:52
Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért
  • Nepperűző

Kispolgári célszerszámot később bővülő családhoz 2 millióért

Párom vennénk élete első autóját, legfontosabb szempont a megbízhatóság (ígérete) lenne.

március 1., 16:32
Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!
  • Közélet

Tűzveszélyes VI-os Golf ijesztő hibákkal, ez természetes? – Segítség, átvertek!

Olvasónk autójából a benzin és a hűtővíz is folyt nem sokkal a vásárlás után, a szerviz szerint pedig a vezérlést sem cserélték soha.

március 2., 07:16
Hippiből családapa
  • Tesztek

Hippiből családapaTeszt: Volkswagen ID.Buzz Pro HT - 2024.

Az ID.Buzzt akarva-akaratlanul őseihez hasonlítják, ami miatt rossz a megítélése, pedig megérdemel egy esélyt.

március 1., 13:35
Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány
  • Hírek

Szabálytalan gyalogosokat gázolt az V. kerületi rendőrkapitány

Mindkettőjükre helyszíni bírságot szabtak ki.

március 2., 07:16
Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton
  • Hírek

Forgalmi változások a Busójárás miatt, korlátozás a 4-es és 8-as főúton

Közlekedési hírek a Busójárás hétvégéjéről.

március 1., 12:21
Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj
  • Hírek

Segítségért kiáltanak az amerikai Mitsubishi kereskedések, nagy a baj

A japán gyártó korosodó modelljeit egyre kevésbé veszik, miközben az árak folyamatosan emelkednek.

március 2., 07:14
Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját
  • Hírek

Egy éved maradt, hogy megvedd a jelenkor egyik legjobb sportautóját

Az A110 kivezetése után az Alpine tovább halad az elektromos márkává válás útján.

március 1., 15:04