Hét civil szervezet jelentősen drágítaná a budapesti parkolást
- Hét civil szervezet több ajánlást is küldött a Fővárosi Közgyűlésnek a fővárosi parkolással kapcsolatban
- Egyebek mellett szignifikánsan emelnék a parkolási díjakat és parkolási kedvezményezettek körét is folyamatosan szűkítenék.
- Az ebből befolyt összegek elköltését is átláthatóbbá tennék.
Hét civil szervzet nyílt levélben kéri az újonnan megválaszott fővárosi képviselőket, hogy fogadják el parkolással kapcsolatos javaslatikat, ami írásuk szerint élhetőbbé tenné Budapestet a közlekedés szempontjából is, vette észre a hvg.
A nyílt levélben nyolc pontban összegzik, hogy milyen Budapest közterületi parkolás állapota. Röviden, nem jó, a parkolóhelyek túl sok helyet foglalnak el, így kevesebb a zöld terület a városban. Emellett a parkolási díj nagyon alacsony, ami ösztönzi a gépjárműforgalmat. Valamint a parkolási bevételek felhasználása sem követhető annak ellenére, hogy törvény írja elő ezen bevételek felhasználásának átláthatóságát.
A hét civil szervezet javaslatai között szerepel a parkolási díjak jelentős növelése: „A közterületnek értéke van, ezért az eljárási díj helyett parkolási megváltási díj megfizetéséhez kötni az engedély megadását. A parkolási megváltási díj az éves parkolási díj – az egy órai parkolási díj szorozva az éves fizetésre kötelezett órák számával – meghatározott százaléka. Kezdetben az első autóra legalább 2% százalékot javaslunk, vagyis 98%-os kedvezményt, amivel a parkolási zónákban történő lakossági várakozás díja az első autó esetén a következőképp alakulna:
- A zóna: 2,4 millió Ft/év (100%) – 48 ezer Ft/év (kedvezményes)
- B zóna: 1,575 millió Ft/év (100%) – 32 ezer Ft/év (kedvezményes)
- C zóna: 900 ezer Ft/év (100%) – 18 ezer Ft/év (kedvezményes)
- D zóna: 600 ezer Ft/év (100%) – 12 ezer Ft/év (kedvezményes)”
- írták. Emellé az Euro 1-es motorral rendelkező autók 2026-tól,az Euro 4-esek 2028-tól , Euro 5-ösök pedig 2030-tól nem kaphatnának lakossági parkolási kedvezményt.
Párizsi példához hasonlóan itt is bevezetnék, hogy a nagy méretű autók (méretet írnak, de tömeget adtak meg példának, két tonnát) parkolási díja legalább a duplájára emelkedjen.
A javaslatok között ilyenek is szerepelnek:
- Amennyiben egy kerületben több parkolási övezet van, a lakossági kedvezmény csak az adott övezetben legyen érvényes.
- A cégautós parkolási kedvezményt meg kell szüntenti.
- A díjmentes fővárosi területeket be kell vonni a fizető parkolásba (Alkotás út, Budaörsi út)
- A parkolási díjakat mindenütt a kereslet-kínálat alapján kell meghatározni.
A Levegő Munkacsoport, A Járda a Gyalogosoké, a Járókelők Közhasznú Egyesület, a Közlekedő Tömeg Egyesület, a Magyar Közlekedési Klub, a Miutcánk és a Város és Mobilitás Intézet reméli, hogy a Fővárosi Közgyűlés idén novemberben elfogadja a javaslataikat, így azok akár 2026 tavaszán életbe is léphetnek.
Májusban Karácsony Gergely főpolgármester volt az Égéstér vendége, akivel a parkolási helyzetről is beszélgettünk.