Ez itt már az új BMW 2 Gran Coupé
- A frissített 1-es után a BMW bemutatta a 2-es Gran Coupé következő generációját.
- A sziluettjét a korábbi változattól, a formai megoldásait az új 1-estől örökölte.
- Az elődjéhez képest modernebb a beltér, merevebb a kaszni és az újdonság futóművét is áttervezték.
- Manuális váltó és valódi bőr nincs, 300 lóerős, összkerekes modell viszont van.
- A 2-es Gran Coupé 2025 márciusában érkezik a kereskedésekbe.
Miután a BMW a közelmúltban bemutatta az 1-es széria új generációját, számítani lehetett rá, hogy hamarosan érkezik a 2-es Gran Coupé is. Valójában az 1-es nemzetközi bemutatójára már el is hozták, és bele is ülhettünk, de vezetni még nem lehetett, illetve mostanáig nem is beszélhettünk róla.
Az elnevezése csalóka, mivel a hosszmotoros, hátsókerekes tesójához, vagyis a 2-es Coupéhoz kevés köze van. A 2-es Gran Coupé valójában az 1-es rokona, hiszen ugyanarra az elsőkerekes, UKL2 platformra épül, mint a páratlan számú modell. Mindez már az elődmodelleknél is így volt.
A laposabb tetejű, négyajtós változat megkapta az 1-es orrát, az elődmodellt se véletlenül látod bele: a 2-es Gran Coupé az 1-eshez hasonlóan valójában nem teljesen új modell, hanem egy erős facelift, így nagyrészt a korábbi 2-es Gran Coupé alakját örökölte. A BMW viszont finomított a fémeken: a kaszni az elődhöz képest merevebb lett, és a futóművet is áttervezték.
A 2-es Gran Coupé beltere az 1-eshez hasonlóan teljesen megújult: más a műszerfal alakja, megkapta a két nagy kijelzőt, új az operációs rendszer, illetve elköszöntek néhány fizikai gombtól. Újdonság, hogy a beltérben már nem alkalmaznak igazi bőrt. Ahogy az várható volt, az 1-eshez képest szűkebb a hátsó a fejtér, a csomagtér mérete viszont tisztességes, 430 literes (egyes változatokban csak 360 literes).
A motorpaletta is ismerős: a benzines alapmotor itt is egy 1,5 literes, háromhengeres, turbós, 170 lóerővel, a csúcsot a 300 lóerős kétliteres jelenti az M235-ben. Utóbbi csak összkerekesként érhető el. Maradtak a dízelek is: kétféle kétliteres kérhető, 150 és 163 lóerővel. Manuális váltó egyáltalán nem lesz: minden 2-es Gran Coupét hétfokozatú, duplakuplungos automatával szerelnek.
Minden 2 Gran Coupé a BMW lipcsei gyárában készül és 2025 márciusában érkezik a kereskedésekbe. A benzines alapmodellért, vagyis a 220-ért 16 millió forintot kérnek, a csúcsmodell, azaz az M235 pedig 23,3 millió forintos áron kezd Magyarországon.
Forrás: BMW