Új irány a Stellantisnál: visszamászik a csapatba a vállalat
- Újabb változás a Stellantisnál a vezérigazgató váratlan távozása után.
- Carlos Tavares volt vezérigazgató távozása után lehetővé vált, hogy visszavonjanak olyan döntéseket, amelyek hozzá kötődtek. Ennek szellemében már meg is tették az első lépést.
Szinte még meg sem száradt a tinta Carlos Tavares, a Stellantis korábbi vezérigazgatójának lemondásáról szóló dokumentumokon, az autógyártó máris tett egy jelentős gesztust, jelezve, hogy más irányba menne a vállalat – derült ki a Reuters beszámolójából.
A volt vezér november végén vette a kalapját, munkáját a cég elnöke John Elkann irányításával az igazgatóság vette át. Csak néhány napot kellett várni az első gesztusra, ami az új időket jelzi. A vállalat bejelentette, hogy vissza akar lépni az Európa Autógyártók Szövetségébe (ACEA).
A Stellantis 2023 elején lépett ki a lobbiszervezetből, mert Tavares nem értett egyet az egyik legfontosabb törekvésével. Nevezetesen az EU bírságot akar kiszabni azokra az autógyártókra, amelyek nem teljesítik új, megszigorított környezetvédelmi szabályait, ám az ACEA el akarja érni, hogy elhalasszák ennek a szabálynak a bevezetését. Tavares úgy gondolta, hogy elfogadható a zöld átállást segítő drákói követelmények érvényesítése.
A Stellantis Európa második legnagyobb autógyártója, távolmaradása lyukat ütött a kontinens autógyártóinak egységes fellépésén. Az ACEA 1991 óta igyekszik hatást gyakorolni az európai döntéshozóknak azokra a lépéseire, amelyek a kontinens autógyártó vállalatait és a háttéripar cégeit érintik.
Az ACEA természetesen üdvözölte a sok nemzetiségű autógyártó döntését, hogy visszatér a szövetségbe.„Miután Európa példa nélküli versenyképességi válságban van, és közösen kell megtalálnia a válaszokat a zöld átállással kapcsolatos kihívásokra, a korábbinál is fontosabb, hogy a kontinens autóipari vállalatai egységesek legyenek” – írta a szervezet közleményében.