- Amerikában tavaly forgalomba helyeztek egy Dodge Vipert, pedig 8 éve nem gyártják.
- Ugyanígy forgalomba helyeztek egy Dodge Dartot is.
- Beragadhattak a rendszerbe az autók, csak most adták el őket.
Időnként előfordul, hogy az éves újautó-eladási statisztikákban felbukkan egy-két olyan típus, aminek a gyártását már régen leállították. Augusztusban azon hüledeztünk, hogy 2023-ban nem csak egy alsó hangon 14 éves Fiat Multiplát, de még egy minimum 30 éves Rolls Royce Corniche-t is először helyeztek forgalomba. Nagyon hasonló eset történt nemrég Amerikában, amikor az éves összesítésre felkerült egy Dodge Dart és egy Viper is.
A Dodge Viper gyártását 2017-ben állították le (kisebb megszakítással) 36 év után, 2024-ben mégis felbukkant egy olyan a statisztikákban, amit most először helyeztek forgalomba. Elképzelhető, hogy eddig egy raktárban, egy kereskedésben vagy valamilyen kiállításon állt, így nem lehet benne sok kilométer. Valószínűleg éppen ezért esélyes, hogy már sosem fogják rendesen meghajtani az utcán, hiszen a Viper már most klasszikus. Ha felbukkan egy gyári állapotú kevés kilométerrel, arra gyakran lecsapnak a gyűjtők.
Bár kevésbé ikonikus autó a Dodge Dart, az eladási statisztikák miatt egy példány most mégis érdekes. A Fiat-alapokon nyugvó szedán gyártását 2016-ban leállították, a Viperhez hasonlóan azonban ebből is találtak valahol egy elfeledett darabot. Ebben a műfajban nem új szereplő a típus, hiszen 2023-ban, tehát a gyártás leállítása után hat évvel szintén volt három darab Amerikában, amiket akkor helyeztek forgalomba először. Érdekes, hogy miért ragadnak be ilyen sokáig autók a rendszerbe, főleg ha nem olyan különlegességekről van szó, mint egy Viper.
Forrás: Carscoops