Kezdődik az autóipar Squid Game küzdelme?

2025.01.08. 10:32

  • Nagyjából 100 millió új autót vesznek évente a világon. Ez bővült volna, ha lett volna megfelelő fizetőképes kereslet. Nem volt, így ezt a tortát kell újraosztania az autóipar cégeinek. 
  • Egy előrejelzés szerint a húszból 8 maradhat talpon. 
420A4464

A Nissan és a Honda várható egyesülése csak a kezdete lehet annak az átalakulásnak, amit a szakértők máris az autózás új világrendjének neveznek a CNN összeállítása szerint. A két japán autógyártó 2024 végén jelentette be fúziós terveit, ami egyszerre vetett fel kétkedő megjegyzéseket, mert a két cég modellkínálata részben átfedi egymást, és érdeklődést, mert a jövő elektromos autóinak fejlesztésében egyesíthetik erőiket.

A cégegyesülések nem újdonságok az autóipar történetében azóta, hogy az 1900-as évek elején a General Motors egy sor fúzióval létrejött. Az ezek mögött álló indokok semmit sem változtak. A vékony profitrátával értékesíthető tömegautók gyártása csak akkor működik, ha egy-egy cég nagyon sok autót tud eladni.

A néhai Sergio Marchionne, a Fiat és a Chrysler egyesülésének atyja szerint évi hatmillió autó értékesítése az a minimum, aminél kevesebbel nem maradhat fenn hosszú távon egy cég. Az elektromos átállás komoly kutatási és fejlesztési költségei dobtak egy nagyot ezen a követelményen, akárcsak az önvezető autózásra fordított kiadások és az egyre szigorúbb károsanyag-kibocsátási korlátozások teljesítése.

Felére csökkenhet a népautókat gyártó vállalatok száma

K. Venkatesh Prasad, a michigani Center for Automotive Research kutatóintézet elnökhelyettese arra is vállalkozott, hogy adjon egy becslést a következő tíz év változásaira. Szerinte tíznél kevesebb nagy, népautókat gyártó cég lesz a világon 2035-ben. Kettő japán, kettő európai, kettő egyesült államokbeli és talán kettő kínai. Ezzel húszról nyolcra csökkenhet ezeknek a vállalatoknak a száma.

Ez alatt nem feltétlenül cégegyesüléseket kell érteni, amelyek gyakran kockázatosak. A két legutóbbi nagy kudarc a Mercedes-Benz és a Chysler házassága volt az ezredforduló utáni évtizedben. Ha csikorogva is, de működik a PSA, a Fiat, a Chrysler és az Opel összebútorozása, míg a dél-koreai Hyundai–Kia páros jól szerepel.

Bonyolítja a helyzetet néhány cégnél a sajátos tulajdonosi háttér. A Volkswagent nem ereszti a 20 százalékos tulajdonos Alsó-Szászország és a több mint 50 százalékot birtokló Porsche Automobil Holding. A Fordot a névadó család nem szándékozik kiadni a kezéből. Ettől még kötnek ezek a cégek is partneri megállapodásokat. Például VW az amerikai Rivian villanyautó-gyártóba fektetett be dollármilliárdokat.

Peter Wells, a walesi Cardiff Business School professzora arra számít, hogy az autógyártók klubjának régi szereplői veszíteni fognak súlyukból. Főként azok - így a GM és a Ford - amelyek fő piaca nem ösztönözi a technológiai váltást, miközben az elektromos autózást a Tesla személyében egy új játékos behozta a képbe. 

(Via CNN