A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
- A Seat egyelőre kimarad az elektromos autók gyártásából, és a belső égésű, valamint hibrid hajtásláncokra koncentrál.
- Az Ibiza és az Arona idén frissül, mild hibrid változatokat is kapnak, míg a Leon továbbra is elérhető plug-in és mild hibridként. Az Ateca benzines és dízelmotorokkal marad a piacon.
- Az elektromos modellek fejlesztése a Cuprára hárul, mivel a Seat nem tudna nyereségesen versenyezni ebben a szegmensben.
A Seat egyenlőre kimarad az elektrifikációból és a belső égésű és hibrid hajtásláncok fejlesztésre koncetrál - mondta Wayne Griffiths, a márka vezérigazgatója. Az Ibiza és az Arona idén kap ráncfelvarrást, amelyeknél a benzines mellett lágyhibrid változatok is elérhetők lesznek. A Leon továbbra kapható lesz plug-in és mild hibrid meghajtásokkal, míg az Ateca benzin- és dízelmotorokkal marad a piacon, hibrid hajtás nélkül.
A Seat azért is marad ki az elektromosautó-bizniszből, mert cégcsoporton belül a Cupra fókuszál erre. Ez is az oka annak, hogy nem lesz saját ID.Every1-juk, mivel pozíciójukból adódóan alacsonyabb áron kellene értékesíteniük a sajátjukat, de azt nem lehetne nyereségesen megcsinálni. Griffiths szerint az akkumulátoráraknak legalább 70, de inkább 60 dollárra kell csökkenniük kilowattóránként ahhoz, hogy egy belépőszintű elektromos autó gazdaságilag életképes legyen számukra.
A Volkswagen bemutatta olcsó villanyautóját, de árulni csak később kezdik
20 ezer euróért, azaz 8 millió forintért ez egy olcsó villanyautó lesz, de nem véletlenül várnak két évet a piacra kerüléssel.
A Seat jelenlegi fókusza a Cupra növekedése, míg a VW-konszern számára a kis elektromos autó projekt sikeressége. Ennek részeként 2026 első felében négy kis elektromos modell érkezik: a Cupra Raval és a VW ID2 Martorellben, míg a Skoda Epiq és a VW ID2X crossover a Pamplonai gyárban készül majd.
A Seat eladásai 2024-ben 7,5 százalékkal 310 ezerre nőttek, míg a Cupra hasonló növekedéssel 248 100 autót értékesített. A vállalat működési nyeresége 1,3 százalékkal 633 millió euróra emelkedett.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
