Vége az önálló brit autógyártásnak

A múlt hét végén véglegesen csődbe ment az MG-Rover , bár elképzelhető, hogy a szupernova-robbanás szerű vég után fehér törpecsillagként fennmaradhat egy apró, MG márkájú sportkocsikat gyártó vállalkozás. A felszámolást végző PricewaterhouseCoopers (PwC) több mint 5000 főt bocsát el, bár egyelőre nagyjából ezer főt tovább foglalkoztatnak. Mintegy 400-an a motorgyártással foglalkozó Powertrain Ltd. alkalmazásában dolgozhatnak tovább, 25 fő az MG Xpower SV autókat gyártó MG Sport & Racinget tarthatja életben, és további 600 alkalmazott az autó-összeszerelő részlegnél kaphat rövid távú szerződést: ezek az emberek fejezhetik be a gyártósorokon álló kb. ezer befejezetlen MG és Rover autót, és ők segédkeznek majd a berendezések konzerválásában, illetve a gyártósorok szétszerelésében, ha a PwC talál rájuk vásárlót. A PwC abban bízik, hogy a gyártósorok egy részét el tudja adni a kínai Shanghai Automotive-nak, amely már rendelkezik néhány Rover modell gyártási jogával.

Az MG-Rover csődje az önálló, nagy sorozatú brit autógyártás hosszú és látványos haldoklásának végállomása. A problémák az 1950-es évek óta láthatóak: a brit gyarmatbirodalom felbomlásával a szigetország autógyárai elvesztették biztos piacaikat, és egyre nehezebben álltak ellen a konkurenciának. A megoldást - legalábbis átmenetileg - az összefonódások jelentették: a folyamat kezdetét az Austin és a Morris 1951-es összeolvadása jelentette, de 1968-ra az összes még önálló angol autómárka egyetlen cégbe, a British Leyland Motor Corporation-be olvadt össze. A számtalan márkanévből erre az időszakra hat maradt: az Austin, a Morris, az MG, a Jaguar, a Rover és a Triumph, de az 1980-as évekre ezek is eltűntek, vagy egyforma autókat gyártottak különböző márkajelzésekkel.

Az állami segítség ellenére 1982 után a veszteséges cégcsoport darabjaira hullott: a Jaguar, a Rover, valamint a Leyland teherautó- és autóbusz-üzletága külön cégként működött tovább. A Jaguart a Ford vásárolta meg 1989-ben, a Leyland Bus a Volvo tulajdonába került, a teherautókat gyártó Leyland Trucks and Vans nevű céget a holland Daf szerezte meg, a Rover csoport pedig a British Aerospace leányvállalata lett. Az angolok a Honda műszaki segítségével fejlesztettek újabb típusokat, de 1994-ben a Rover csoportot mindenki meglepetésére - főképp a Honda vezetői rökönyödtek meg a döntésen - a BMW-nek adták el.

A német gyártó azonban nem tudott mit kezdeni a veszteséges brit céggel, ezért 2000-ben feldarabolta és a nagy részétől megszabadult. A BMW a legendák övezte Mini márkát megtartotta, a Land Rovert továbbadta a Fordnak, az értéktelennek tűnő maradéktól pedig jelképes áron szabadult meg. A Longbridge-ben működő üzemet a régi, Honda-alapú Rover 25-ös és 45-ös modellekkel, a vadiúj Rover 75-össel és az MGF sportkocsival egy brit üzleti csoport, a Phoenix Venture Holdings vette át, hivatalosan egy fontért, és az elmúlt öt évben igyekeztek talpra állítani a céget, mint kiderült, sikertelenül. Az MG-Rover megalakulása óta igyekezett új partnereket szerezni, de a tárgyalások rendre kudarcba fulladtak, a várva várt új modellek pedig a megfelelő anyagi háttér híján soha nem jutottak túl a prototípus-fázison.

A végtelennek tűnő szappanopera így a végéhez ért: néhány hete kiderült, hogy az MG-Rover jelentős adósságokat halmozott fel, és tartalékai végéhez ért, így az utolsó partner-jelölt, a kínai Shanghai Automotive felfüggesztette a tárgyalásokat, a beszállítók egy része pedig megszüntette az alkatrész-szállítást, így a gyártás is leállt Longbridge-ben. Egyesek abban bíznak, hogy ha a PwC el tudja adni a cég nagy részét, akkor a maradékot az MG márkanév felhasználásával egy kisméretű sportkocsigyártóvá alakíthatják át, amely a Lotushoz vagy a Porschéhez hasonlóan évi néhány ezer autó eladásából fenntarthatja magát, és idővel nyereségessé válhat.

A Rover fordulatos, bár szomorú véget ért történetével később, egy cikk keretei közt bővebben is foglalkozunk majd.