Új autó kínai párttitkároknak

2006.04.27. 13:03

Az első kínai autómárka, a Hongqi (Vörös Zászló) új típust mutat be, amely elődeihez hasonlóan a pártállami középvezetők kedvence lehet.

A First Automobile Works (Első Autógyár) önálló típusai hosszú évtizedek óta szállítják a Népi Kína vezérkarát, annak ellenére, hogy eddig jobbára elavult típusok futottak Hongqi márkanév alatt. Az első autóikat az 1950-es évek végén tervezték a kínaiak: ezek az orosz Zilek utánérzései voltak, nagy, V8-as motorral, a korszak amerikai cirkálóit idéző, hatalmas karosszériával. Azután az 1990-es évek elejétől az utolsó szögletes Audi 100-as gyártási jogait vásárolták meg, és ezeket gyártották Hongqi néven, persze az igényeknek megfelelően akár egy méterrel megnövelt tengelytávval és luxusfelszereltséggel is. A régi Audi mellett az utóbbi években készült néhány igazán impozáns, nagy méretű limuzin is a párt vezéreinek, de ezek az autók alig módosított Lincoln Town Carok voltak.

Az új típus, a C301-es, amelyet júliusban kezdenek el gyártani, szintén nem teljesen önálló konstrukció. Az Audi 100-ast felváltó típus a Mazda6 műszaki alapjait hasznosítja, és 2,3 literes motorja is a japán típusból származik, de legalább a formaterve önálló. Az persze már kérdés, hogy ez mennyire válik a hasznára. A tervezők láthatóan igyekeztek minél méltóságteljesebb és kényelmesebb autót készítenik, de így nem maradt sok a Mazda6 fiatalos lendületéből. Az érdekes, ötszög-forma fényszórók közt nagy, hivalkodó, krómozott hűtőrács díszeleg, a tetővonalra pedig talán a darabos jelző illik a legjobban. Ez utóbbi megoldás persze nem értelmetlen dizájnkodás eredménye: a hátsó ajtók mérete is arról árulkodik, hogy igyekeztek minél nagyobb helyet biztosítani a hátsó üléssorban, hiszen itt ülnek majd a nagy emberek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.