Gyári fotókon az 1-es BMW kupé

2007.07.02. 11:07

Végre hivatalosan is megmutatják a nagyközönségnek a legkisebb BMW kupét, bár az autó formájáról és műszaki adatairól már korábban megtudhattunk szinte mindent.

Az európai választék pontosan úgy alakul, ahogyan azt a múlt héten kiszivárgott közleményből megtudhattuk, viszont csak most derült ki, hogy Észak-Amerikában egy negyedik változatot is piacra dobnak. A 120d és a 123d helyett az Egyesült Államokban a 128i jelzésű változat lesz az alapmodell, bár a többi egyeshez képest ez is inkább csúcsmodellnek tűnik. Háromliteres, soros hathengeres motort kap, akárcsak a 135i, de turbó, és más trükkös megoldások nélkül, így a teljesítménye 230 lóerő, ami persze legfeljebb BMW-s viszonylatban tűnhet kevésnek. A 135i-ről szintén megtudhattunk egy plusz információt. Ebbe a változatba nemcsak M-Sport futómű, de önzáró differenciálmű is kerül, hogy háromliteres, 306 lóerős turbómotorjának teljesítményét könnyebb legyen kézben tartani.

Sajnos egyelőre nem sikerült megtudnunk, hogy a kupé csomagtere mekkora, viszont annyi már kiderült, hogy hosszabb tárgyak szállítására is alkalmas a 60:40 arányban dönthető hátsó üléstámláknak köszönhetően. Az autó felszereltsége sem hagy maga után sok kívánnivalót. A biztonságról hat légzsák, menetstabilizáló elektronika és kipörgésgátló gondoskodik, és már az alapmodellekhez is jár minőségi audiorendszer Bluetooth kapcsolattal. A sokat kritizált iDrive felületű fedélzeti számítógép, valamint az Apple iPod, illetve iPhone készülékeivel való kommunikációs képesség viszont már csak felárért lesz megrendelhető.

Ennél többet mostanság aligha tudhatunk meg az 1-es BMW új változatáról. Legközelebb szeptember elején, a Frankfurti Autószalonon tartott élő bemutatón kerülhet újra a figyelem középpontjába a kis kupé.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.