Honda versenyautó-fantázia gyerekeknek

2008.04.23. 11:46

A Hot Wheels játékautók 40 éves születésnapjára készült az elvetemült négykerekű, amelyet a Honda amerikai fejlesztőközpontjának szakemberei terveztek.


Galéria - kattintson a képre

Tudván, hogy az autót csak 1:64-es méretarányú makettként kell megépíteni, a tervezők szabadjára engedték a fantáziájukat. A középen elhelyezett óriási, az alkotók szerint kerek 20 literes V10-es motor, az autó két szélére kihelyezett ülések és különös, villás kialakítású orr első pillantásra teljesen értelmetlennek tűnhet, de felülről nézve a játékautót, hamar rájöhetünk, milyen ötlet húzódik meg a háttérben: a karosszéria fehér, burkolt részei épp a Honda jelvény H betűjét adják ki. Ráadásul az őrült szuperjárgány egyszerre emlékeztet a Honda korai F1-es versenyautóira - nagy részben a vörös-fehér versenyfestésnek köszönhetően - és az 1960-as évek végének, illetve az 70-es évek elejének ékforma tanulmány-autóira, azaz többféleképp is felidézi a Hot Wheels születésének korát.

Az apró játékautók gyártója, a Mattel nemcsak a Hondát kérte fel, hogy tervezzen születésnapi különlegességet a számára, így a japán gyártó kreációja csak az első, amely még az idén a boltokba kerül. Később a Chevrolet, a Dodge, a Ford, a Lotus és a Mitsubishi tervezte játékok is gyártásba kerülnek, bár nehéz elképzelni, hogy ennél meglepőbb formák is születhettek a játékgyártó felhívására.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.