A brit luxusautó-gyártó csúcsmodellje pályafutása végéhez közeledik, de a gyártás leállítása előtt még készítenek belőle egy 150 darabos sorozatot Final Series néven.
Az Arnage az utolsó Bentley típus, amelyet még a Rolls-Royce-os időkben terveztek: 1998-ban jelent meg nyolchengeres BMW motorral. Később, miután a Volkswagen átvette a hatalmat Crewe-ban, kicserélték a motorját az ősöreg, de megbízhatóságáról, kulturált működéséről és erejéről híres 6,75 literes Rolls-Royce V8-as turbós változatára. Ugyanakkor meghagyták az Arnage-t a kínálat csúcsán a Continental sorozat bemutatása után is, így az idén pályafutásának tizedik évét tapossa a régimódi angol luxusmodell.
A Final Seriesben állítólag a sorozat legjobb tulajdonságait igyekeztek összehozni: a gyáriak szerint az Arnage R kényelmét és kifinomultságát ötvözik az Arnage T dinamikájával. Így került az autóba ez utóbbi modellváltozat 507 lóerős motorja, amely a bő 2,5 tonnás autót sportkocsihoz méltó vehemenciával képes mozgatni. Ugyanakkor a belső térre inkább a kényelem jellemző: hátul például koktélszekrényt, a csomagtartóban pedig esernyőtartót helyeztek el, természetesen Final Series felirattal díszített poharakkal és ernyőkkel.
Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy az Arnage helyére milyen típust szánnak a Bentley-nél, de ha az utóddal el is szakadnának az évtizedes tradícióktól, a hagyományőrző hangulatú modelleknek akkor sem kell búcsút intenünk. A 2005-ben bemutatott Azure kabrió és a tavaly leleplezett Brooklands kupé ugyanis tovább őrzi az Arnage műszaki alapjait és a klasszikus V8-ast, amely az idén ünnepli 50. születésnapját.