Újra összefog a Proton és a Mitsubishi

2008.12.07. 13:36

A maláj gyártó évek óta kereste a megfelelő a partnert újabb típusai fejlesztéséhez, és úgy néz ki, most rátalált: régi partnerével, a Mitsubishivel fogott össze ismét.

A két vállalat már alá is írt egy szerződést, amely szerint közösen fejlesztik majd a Proton személyautók következő generációját, és a maláj gyártó maga is készíthet új típusokat a Mitsubishi által tervezett alkatrészek felhasználásával. Ráadásul a japánok azt is vállalták, hogy javítanak a Proton gyártási módszereinek és minőségbiztosítási eljárásainak javításában. Cserébe a Proton segíti a Mitsubishi malajziai terjeszkedését, még az is lehetséges, hogy a Mitsubishi egyes saját típusait is partnere üzemében állítja majd elő a maláj piac számára. Az együttműködés első kézzel fogható eredménye, a Proton következő személyautója 2010-ben jelenhet meg.

Ezzel voltaképp csak felfrissítette korábbi kapcsolatát a két cég, hiszen a Proton gyárat 1983-ban a Mitsubishi segítségével alapították, és a japán cég csak 2004-ben adta el Proton-részvényeit. A gyártó függetlenedési kísérlete azonban nem hozott sikert: miután a maláj piac megnyílt a külföldi gyártók előtt, a Proton elveszítette hazai vásárlói egy jelentős részét, külföldön pedig soha nem is váltak igazán versenyképessé, hiába fejlesztettek ki többféle korszerű, saját tervezésű modellt a brit Lotus közreműködésével.

Miután sikertelenül tárgyaltak több európai autógyártóval az együttműködés lehetőségeiről - többek közt a VW és a Peugeot is érdeklődött a cég iránt - úgy tűnt, a masszívan veszteséges nemzeti autógyártó akár meg is szűnhet létezni. Később azonban kormányzati segítséggel megmentették a céget, és most úgy néz ki, a Mitsubishi segítségével ismét megpróbálják versenyképessé tenni a Protont mind Malajziában, mind a nagyobb exportpiacokon.