Békefenntartás, gyúrás, csocsó, sör
A két magyar áldozat tűzszerész volt, mindkettejüket tőrbe csalták: az akna alá még egy aknát rejtettek, ami a már hatástalanított első akna mozdítására robban. A khomri tűzszerész elég partizós fajta; a kantinból a hálókonténer felé tartva elkap egy KMCS-s (Különleges Műveleti Csoport) kommandós és beirányít az isztambuli szőnyegboltra emlékeztető helyiségbe, ahol csendesen ünneplik Gyuszi születésnapját. Gyuszi tűzszerész, bár ekkor még nem tudom, hogy szíve fölé a kardokkal átszúrt halálfejes tűzszerészjelvényt tetováltatta, a jobb mellére pedig Hubi, a robbanóanyag-kereső kutya fotorealisztikus portréját. Eredetileg csak egy kis udvariassági beülést terveztem, ismerkedek ugye az állománnyal, szocializálódok, egyébként se találnék vissza a HÓDMEZŐVÁSÁRHELY nevű lakókonténerbe. Nehéz tájékozódni a khomri táborban, akárcsak a Szigeten éjjel kettőkor megtalálni a világzenei színpadot. Egyszerűen túl sok minden stimmel. A zegzugos járatok, a goás hangulatú kivilágítás – igaz, itt álcázási célból jelölik a betonjárdák elágazásait piros és zöld olvasólámpákkal, a zuhanyzók, meg persze a hűvös, poros levegő.
Ülök tehát az afgán faliszőnyegekkel bélelt, plusz öt foknál nem sokkal melegebb kuckóban. A falon a tűzszerészembléma, koponya két karddal átszúrva, a magyar és a horvát zászló – a táborban ők adják a tábori csendőrséget, ami itt sokkal inkább tűnik bajtársias, mint klasszikusan basztatós dolognak. Be is néz az egyik horvát katona, de pár perc beszélgetés után tovább áll, igaz, ekkor még nem kezdődött el a látványos sörözés. Átugranék a kantinba sörért, mondom, hát azt bebuktam, így a tűzszerészek: már bezárt. Peti, aki átlag tízpercenként kérdezi meg, hogy adunk-e a rádióban Kárpátiát, és miért nem, sóhajtva kimegy, aztán egy karton tequilás sörrel tér vissza.
A tűzszerészkutyák szállása nagyon közel van, a tűzszerész pedig vendégszerető fegyvernem. Amikor megkérdezem, nem hoznák-e be valamelyik sztárkutyát, Gyuszi egy perc alatt vissza is tér Hubival. A tűzszerész kutyák nagyon aranyos, barátságos katonák. Hubi még kicsit álmos, mert már aludt, de nagyon boldog, hogy társaságba került. Mindenkit képen nyal, vagy legalábbis nagyon próbálkozik, a dzsekim ujját pedig hosszasan tanulmányozza: egy szaglásra kasztingolt német juhásznak nem okoz gondot kiszagolni, hogy két nappal ezelőtt még Bobival, a ferihegyi tűzszerész kutyával barátkoztam. (Bobit az itteniek nem ismerik, úgyhogy szerintük rendőr lehet, és valójában biztos drogkereső.) Hubi, akit a népszerű likőrről neveztek el, a tiszteletkörök után elkezd szaglászni a sarkokban. Dolgozik, sóhajt Gyuszi, aki évek óta csodálja a kutyák képességeit. Kezdődik a licit, ki mire emlékszik Hubi repertoárjából. A tálibok például időnként próbálkoznak, tesztelik a kutyákat, vajon milyen robbanóanyagot érzékelnek. A magyar táborban is volt ilyen próbálkozás: egy civil afgán alkalmazott autóját kenték meg semtex-szel, de Hubi azonnal feküdt. Az afgán pedig látványosan csodálkozott, és azt mondta, defektet kapott a városban és pár órára ott hagyta az autóját egy gumisműhelyben, nahát, nahát. Természetesen kirúgták.
Hubi már valóságos tűzszerészlegenda, elképesztő a szimata. A tábor előző lelkésze például fejébe vette, hogy kertészkedik, és a paradicsom-termesztést választotta. A perzselő nyári nap elég gyorsan kinyírta az ültetvényt, csak az elszáradt törzsecskék maradtak, a tűzszerészkutyák viszont rendszeresen bejeleztek a területre. Gyuszi gyorsan felsorol rengeteg dolgot, amit Hubi megtalál a több órás Semtex-kenettől a hat benejlonozott pisztolylőszeren át a jó ég tudja, miféle maradványokig. Talált élesben rakétát, gránátot, aknát, ősi szovjet ágyúlőszert, amit a helyiek régóta arra használtak, hogy kitámasszák vele a csatornafedelet, a paradicsomültetvény területén viszont soha semmit nem dugtak el, még gyakorlásból sem. És ha Hubertus fekszik, vagyis teljesen biztos a találatban, a tűzszerészek sem hagyhatják annyiban. Ezúttal viszont csak a gondolkodás segített: a végén rájöttek, hogy annak idején a lelkész úr régi lőszeres ládákban telepítette ki a palántákat.
Éjjel kettő tájban előkerülnek a laptopok, a srácok megmutatják, amit nem szabad nyilvánosságra hozni: a szeptemberi, magyarok elleni öngyilkos merénylet képeit, zenére vágva. Asztaltársaim közül ketten is az autóban ültek, a sofőrről konkrétan lerepült a kesztyű. Hihetetlen, persze, de hát ő ült a páncélozottLand Cruiserben, nem én, csak jobban tudja. Fotókból összerakott klip a Rapülők I love you című számára – ez szólt az autóban, amikor a khomri tábor felé tartottak, szép az élet, aztán szemből melléjük ért a régi Corolla, fedélzetén ötven kilónyi háztáji robbanóanyaggal. BAMMMM! Aztán krrrrrrr, hason csúszik a Land Cruiser, egyszerre négy defekt a robbanástól, a légzsákok is berobbantak, mert az érzékelők ütközést jeleztek. A Land Cruiser orra úgy is néz ki, mint ha karambolozott volna, csak a szélvédő maradt egyben, még ha teljesen be is pókhálósodott. A sofőr természetesen pont az utolsó út előtt mondta, mekkora szégyen, hogy mióta itt van már, és sértetlen az ablak, hát ezt most orvosolta az öngyilkos. Az oldalajtók széle felhullámosodott, négyből csak egy nyílt, mindnyájan azon másztak ki. Valószínűleg itt, az ajtóknál hatolt be a légnyomás is, ami viszont szerencsére kilőtte a napfénytetőt, így maradtak életben.
Szégyellem, de kellesz piszkosul, énekli Geszti Péter, a tűzszerészek pedig az út széli fákra hívják fel a figyelmem: a robbanás vonalában vagy tíz méternyi hosszban hiányzik a fák koronája. A törzsek megmaradtak, de úgy festenek, mintha egy darabon cirokseprűkkel ültették volna be az utat. Nagyot szólt. Gyusziból nehéz kihúzni szakmai dolgokat, legalábbis ami a robbanóanyagokat illeti, de amit az öngyilkos merénylő használt, az szerinte szerencsére alacsonyabb hatásfokú, házi keverék volt, és csak ötven kiló körül. Simán lehetett volna sokkal több is, akár a háromszorosa, nagyobb hatóerejű, gyári robbanóanyag, és persze profibban is elhelyezhették volna. De ez most csak egy ilyen volt, ezért jött ki élve az autóból mind a négy magyar.
Nekem ez a fél mázsa is elégnek tűnik: a páncélozott Land Cruiser csúnyán néz ki, a merénylőéből viszont tényleg csak kockacukornyi darabok maradtak. Még abból se sok, mintha néhány maroknyi kaviccsal hintették volna fel az utat. Az egyetlen felismerhető maradvány a Corolla csatolt lengőkaros hátsó futóműve, és tényleg ennyi. Mutatnak még képeket a helyszínelési leletekről, van például valami, ami kinyúlt parókának látszik. Na az az öngyilkos merénylő. Néhány csigolya. Ahogy a srácok mondják, elkúrta, nem jut a paradicsomba a szüzekhez, hiszen még sérülés se nagyon volt. A Land Cruiserben utazókat kezelgette kicsit pszichológus, de még csak haza se kérték magukat, ez persze nincs mindig így. Van, akit haza kell küldeni, van, akit le is szerelnek.
Gyúrás, csocsó, sör, ennyi a program. Net nincs, illetve magáncélra nem nagyon, tévét lehetne nézni, de csak a Duna jön be meg a lengyel Viva. Úgyhogy marad a gyúrás, a csocsó, meg a sör. Holnap viszont útra kelünk a legdurvább amerikai gépekkel, amik egyszerre váltják a Humveeket és a tankokat, megnézzük Kilagájt, a tábort a még kopárabb semmi közepén, ahol a mieink az amerikaiakkal együtt képzik az afgánokat. És ott még sör sincs.
(folytatjuk)
