Szép dolog a műkincs-, tábla- és egyéb színesfémlopás visszaszorítása, de az autóbontóknak ezekhez eddig se volt semmi közük.
2010 január elsejével lépett hatályba a 2009. évi LXI-es, az úgynevezett Fémtörvény. Alapvető célja a fémtolvajlások visszaszorítása lett volna, ám érthetetlen okokból épp nem sikerült megfelelnie. Néhol pontatlanra, itt-ott pedig egyenesen túlszabályozottra sikeredett, így éppen azokra ró felesleges terheket, akikre eddig sem volt jellemző a kétes eredetű fémhulladék befogadása.
Ilyenek például a regisztrált autóbontók. Az elmúlt időszakban autóbontó területén még nem találtak az ellenőrzések során vasúti sínt, távközlési kábelt, köztéri szobor fejét vagy akár lopott aknafedelet. Mégis, az egyébként gyakran és alaposan ellenőrzött cégekre szinte hajszálpontosan azok az előírások vonatkoznak, mint egy fémfeldolgozó telepre.
A törvény előkészítésénél persze volt némi egyeztetés. Jórészt a fémkereskedelmi lobbi hallatta hangját, bár jelen volt a GOE (Gépjárműbontók Országos Egyesülete) is. Utóbbi azonban a jelek szerint nem túl sikeresen képviselte saját és tagjai érdekeit. Emiatt néhány, bontással foglalkozó vállalkozás létrehozta az ABAKE-t (Autóbontók és Bontott Alkatrész Kereskedők Érdekvédelmi Egyesülete), amely legalább utólag igyekszik helyrehozni a jogalkotók által elkövetett bakikat.
Regisztrált autóbontók
Mielőtt valaki félreértené, tisztázzunk egy igen fontos dolgot. Nagyjából öt éve, hogy az addig működő autóbontókat a hatóság regisztrálta és szigorította a legális bontás előírásait. Jó magyar szokás szerint persze nem kevés anyagi terhet jelentett a regisztráció. Aki meg akart felelni a feltételeknek, nagyjából 10-40 millió forint közötti összeget kellett igen rövid idő alatt befektetnie, annak reményében, hogy ezzel hosszú időre biztosítja a telephely működését.
Azóta szám szerint öt hatóság ellenőrzi folyamatosan és alaposan ezeket a cégeket, komoly figyelmet szánva többek között a kétes eredetű autókra vagy más fémhulladékokra.
Emellett persze tovább működnek a nem regisztrált szürkebontók, akik jórészt külföldről behozott autók alkatrészeit értékesítik. Értelemszerűen rajtuk senki nem kéri számon a fémtörvény előírásait, de a legalapvetőbb környezetvédelmi feltételeket sem, hiszen a hatóság hivatalosan nem is tud a létükről. (Az ABAKE többek között azon is dolgozik, hogy az ilyen tevékenységet végző tagjainak tevékenysége is legális és szabályszerű legyen. Közülük a legtöbben már rendelkeznek a szükséges engedélyekkel és szerződésekkel.)
A törvény alapvető hibája, hogy egy kalap alá veszi a fenti két ágazatot, pedig sem céljaikban, sem munkamódszereikben nem egyeznek. Egy feldolgozóüzemnek nem célja az alkatrészek újrahasznosítása (egészen pontosan fogalmazva újrahasználása), a bontó pedig nem végez fémfeldolgozást. Utóbbi üzleti érdekeit az szolgálja, ha a leadott autókat lehető legnagyobb arányban értékesítik. Egy kurrensebb autó esetén ez lehet akár 80-90% is, ebben az esetben csupán 10-20% hulladék keletkezik. Persze a fémfeldolgozók által végzett beolvasztás is egyfajta újrahasznosítás, ám ebben az esetben nem kevés pluszköltség és felhasznált energia szükséges, hogy a nyers fémből újra önindító, sárvédő vagy hengerfej legyen.
Nehéz meghatározni, mikor lesz a hulladékként átvett autóból újra eladható alkatrész, és ennek eldöntésében a Fémtörvény sem segít. Amikor átlépi a bontó küszöbét, hulladékká válik. Azt pedig, a januártól érvényes előírások alapján jellemző anyagfajtánként külön kell tárolni, és napi jelentésben kell megemlékezni arról, éppen hány kilogramm alu, réz, acél érkezett a telepre. Persze a Fémtörvény és végrehajtási utasítása sem rendelkezik, hogyan kell ezt elképzelni például egy hátsó futómű esetén. Mindezt hangsúlyozottan úgy, hogy itt jórészt nem fémhulladékról, hanem alkatrészként hasznosítható, értékesíthető darabokról van szó. A többször jelzett ellentmondások miatt jelenleg a VPOP is próbálja értelmezni a törvény anyagfajtánkénti tárolásra vonatkozó részét, feltételezhetően finomított formában kéri majd számon a cégeken.
Az pedig külön poén, hogy a bontókban értékesíthetetlen maradék egyébként is a fémfeldolgozókba kerül. Minden ilyen cégnek kötelező szerződnie egy fémhulladék-kezelő vállalkozással, ami a maradványokat elszállítja tőle. Az ezt végző cégekre pedig ugyanígy vonatkozik a Fémtörvény.
Apróhirdetésből olcsóbb
További érdekesség, hogy magánszemélyként bárki hozhat saját használatra szinte bármilyen járművet. Menet közben pedig meggondolhatja magát, és kiárulhatja a darabjait anélkül, hogy forgalomba helyezné, majd kivonná. Bár ez a lehetőség a cégek előtt is nyitva áll, akkora hercehurcával jár, hogy gyakorlatilag senki sem fut neki. Ezzel egyértelműen piaci hátrányba kerülnek a regisztrált bontók, hiszen a magánszemélyeknek lényegesen kisebb rezsijük keletkezik egy ilyen üzleten. Az pedig nem kérdés, hogy egy Focus ajtót bontóban veszünk-e 25-ért vagy apróhirdetésből 10-ért. Én is az utóbbit választanám.
Értsük meg: egy legális, regisztrált autóbontó egyik alkalmazottjának a beérkező autót gyakorlatilag azonnal szét kell szednie, szortíroznia, ezalatt egy adminisztrátornak elkészítenie a bontási igazolást, és a napi jelentésbe felvinnie a beérkezett anyagfajtákat.
Persze csak ha megfelel a Fémtörvény előírásainak. Ehhez ugyanis első lépésben alsó hangon ötmillió forintot kell letennie biztosítékként (bár ez kérelemre egymillióig mérsékelhető), amelyhez az ellenőrző hatóság bármikor hozzányúlhat, ha büntetés kiszabását látja szükségesnek. Emellett számos új tárgyi és személyi feltétel lépett be, amelynek komoly anyagi vonzata lehet - gondoljunk bele például, hogy a jellemző anyagfajtánkénti tárolás adott esetben új raktárépületet, új konténereket igényel.
A regisztrált bontás viszont nem olyan borzalmasan jó üzlet, hogy ezeket a terheket elbírja. Egy autó befogadása még a régi rendszerben is 30-50 000 mínuszt jelent, innen kell profitot termelni. Egy kurrens modell esetében ez gyorsabban megy, de a bontóknak azokat az autókat is be kell fogadniuk, amelyek értékesítésében nincs nagy fantázia. Egy romos, porladt, hengerfejes Fiat Ritmo 1.7D befogadásával a bontó gyakorlatilag borítékolta magának a néhány tízezer mínuszt. Itt ugyanis csupán a fémhulladék ára csorog vissza a kasszába.
Már megint az Eclipse!
Apró tréfás adalékként a Nemzeti Közlekedési Hatóság is belépett a képbe. A Fémtörvénytől függetlenül, de a vállalkozások terheit növelve január elsejei hatállyal megváltoztatta a bontási igazolások kiadásának rendjét. Az eddigi papíralapú igazolásokat a KÖKIR-rendszerhez csatlakozott bontók on-line adatszolgáltatása váltotta volna fel – persze csak abban az esetben, ha a rendszer elkészítésével megbízott Eclipse Zrt. biztosítani tudta volna az év eleji indulást. Az átállást elhalasztották február elsejére. Aztán március elsejére. Aztán április elsejére. Lehet, hogy az Eclipse-nél már csak a portás van szabadlábon?
Mi történt tehát? A szándék érthető, hiszen óriási károkat és komoly veszélyt jelent a fémtolvajlás. Létrehoztak tehát egy meglehetősen szigorú, több ponton ellenőrzött, erősen túlszabályzott fémkereskedelmi törvényt, amely elméletileg alkalmas is lehetne, hogy a fémfeldolgozó telephelyeken megfogja az illegális vagy bizonytalan eredetű hulladékot. Sajnos teljesen érthetetlen okokból egy kalap alá vették a teljesen más céllal, más keretek között dolgozó autóbontókat is, szinte lehetetlenné téve a munkájukat. Mindamellett becsúszott egy érdekes bekezdés, ami nem csupán értelmetlenné, de nevetségessé is teszi az egész törvényt.
Fémkereskedelmi engedélyköteles anyag begyűjtése
3. § (1) Fémkereskedőnek nem minősülő személy e törvény szerinti engedély nélkül végezheti
a) fémkereskedelmi engedélyköteles anyag begyűjtését,
b) saját tulajdonú fémkereskedelmi engedélyköteles anyag értékesítését.
(2) Az (1) bekezdés szerinti begyűjtés és értékesítés kizárólag írásba foglalt megállapodás alapján történhet.
(3) A (2) bekezdéstől eltérően nem szükséges írásba foglalt megállapodás a közterületre a tulajdonos által az ellenérték fizetése nélküli begyűjtés lehetővé tételének szándékával kihelyezett tárgy begyűjtéséhez. A fémkereskedő az így begyűjtött fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot a begyűjtéstől számított tizenöt napon belül veheti át.
(4) A fémkereskedő az (1) bekezdés alapján begyűjtött vagy külön engedély nélkül értékesített fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot tizenhatodik életévét betöltött személytől vehet át.
Lomizni tehát bátran lehet. Ha akad otthon egy Antall József-fejed bronzból vagy egy FCSV feliratú extranehéz diszkoszod, esetleg egy fél villanymozdonyod, ne keseredj el. Minden további nélkül leadhatod egy feldolgozótelepen, ha elmúltál 16, és becsületszavadat adod, hogy tegnapelőtt találtad a gergelyiugornyai lomtalanításon.
Hogy ki a francot érdekel ez?
Jogos a kérdés. Holmi vasgyúró vállalkozások lelki nyomora, gazdasági számítások – miért izgatná ez az autóst?
Mondjuk mert szépen lassan elfelejtheted a szociautós veteránozást. Nem lesz Lada, Skoda és Dacia a bontókban, nem mehetsz krómlökhárítót túrni a romhalomba. Ezek az autók kivágott alvázszámmal végzik majd az út szélén, esetleg az ún. lomizás nevű műveletsor befejeztével látványos szemétkockává préselik őket.
Mert a jelenleg Magyarországon működő kb. 180 bontó többsége nem fogja tudni felvállalni a számára előírt terheket. A piaci verseny sajnos kegyetlen, vaskos rezsiköltségekkel dolgozva a bontott alkatrészek áraiból nagyon nehezen lehet majd fenntartani egy ilyen vállalkozást. A kisebb cégek többsége be fog zárni, a nagyok jó része is csak ideig-óráig működik majd. Az eddig ott dolgozó emberek többsége pedig várhatóan a munkanélküliek népes táborát szaporítja.
Mondjuk azért, mert a forgalomból kivonásra szánt autók jórészt nem a bontókban kötnek majd ki, hanem a fémfeldolgozókban, hogy szép lassan kályha, villanyoszlop vagy káddugólánc legyen belőlük. És neked, barátom, amikor géptető kell majd az autódhoz, nem lesz bontott forrásod.
Tényleg, jó ez bárkinek?
Ha önnek jó, vagy nem jó, megírhatja a cikkhez kapcsolódó blogposztban.
