Magyarok a Shell Eco-marathonon

A mieink segítőkészsége is határtalan.

– Éjfél körül átjött a táborunkba egy krakkói srác, hogy adjunk neki áramot, mert nagyon fáznak. A miénktől eltérő szabványú dugója volt, de azért megoldottuk a problémát. Láttuk, hogy tényleg kivan, megkínáltuk egy kis pálinkával, de az istennek se akarta elfogadni, pedig még a sátrába is utánamentünk később. A fene se érti, a lengyelek állítólag szeretik a piát – mesélte reggel az egyik győri csapattag.

– Krakkói?!… Nem marokkói volt véletlenül? – kérdezem én, mert ha keveset alszom, megjön az éleslátásom.

– Marokkói? Ja, hát éppen az is lehet – érkezik a felelet, és tekintettel a korai órára, nem boncolgatjuk az iszlám vallás és a szeszfogyasztás összefüggéseit.

Egyáltalán, csütörtökön semmit nem boncolgatunk, mert hajszálra ahogy a meteorológusok ígérték, éjfélkor megjön az eső, méghozzá erős széllel, így a pálya melletti kempingben egységbe forr, vagyis hát inkább fagy Európa. Vizet lapátol, sátormadzagot kötöz és talpalatnyi száraz helyet keres magának spanyol és norvég, angol és ukrán, és persze finn és magyar. És nem talál. Ami a mieinket illeti, az esti spontán magyar–magyar–magyar ismerkedési esten a bográcsban főtt tarhonyára már lecsúsztatták az aktuálisan rendelkezésre álló szeszkészletet, így annyira nem fáznak, amennyire áznak. Először úgy gondoltam, ott alszom velük a táborban, de a harmadik pálinka után érzem, hogy rajtam a célkereszt: ezek Domsjö-pólóban rókázó Totalcar-újságírót akarnak videózni, hogy utána jól feltegyék az Indavideóra. Inkább elmenekültem a szállodába, ahol szintén sokan ittak, de szerencsére már nélkülem.

Hogy a folyadékoknál maradjunk, pénteken egész nap esik, időnként vízszintesen, így versenyről szó sem lehet. Az idő egyik részét a sajtóközpontban töltöm, rossz kávék és finom szendvicsek társaságában, másik részét a kecskemétiekkel, akik a boxba húzódnak be a rossz idő elől, és csak szerelnek, szerelnek, és szerelnek. Közben megérkezett Füzes Zoltán is, a Shell Hungary Zrt. üzemanyag marketingvezetője, akivel leülünk beszélgetni a nagy közösségi sátorban, ahol korábban a hivatalos megnyitót is tartották. Na, gondolom, itt az idő átvenni Stefan sofőrtől és továbbvinni a forradalmi lángot! Én ezt a Zolit kifaggatom, hogy mennyi a propaganda ebben az Eco-marathonban, és mennyire gondolja komolyan a Shell, hogy – saját üzleti érdekeivel némiképpen szembe menve – az üzemanyag-takarékosságot propagálja.

Nos, a gondolatmenet röviden: a Shell tisztában van azzal, hogy a fosszilis energiahordozók előbb-utóbb elfogynak. Ennek az időpontját természetesen nem lehet megmondani, mert nagyon sok tényező befolyásolja a folyamatot, most úgy tűnik, hogy 40–50 évig még kitart a kőolaj. A cég az olajkorszak után is energiát, energiahordozókat szeretne értékesíteni, többek között a közlekedés céljaira. Ezért támogat, illetve saját maga is folytat kutatásokat alternatív technológiák, új energiaforrások után. Ebbe a folyamatba teljes mértékben beleillik az Eco-marathon, egyrészt a fenntartható fejlődés gondolatának terjesztésével, a közvélemény formálásával, másrészt a fiatal mérnökök, kutatók motiválásával. Abban némi esélylatolgatás után megegyeztünk, hogy igazából senki sem tudja még, mi lesz az uralkodó energiaforrás az olajkorszak után. A legnagyobb esélye talán az elektromosságnak van, ha sikerül drasztikusan megnövelni az akkumulátorok kapacitását. De az akkor is kérdés marad, hogy milyen forrásokból fogja az emberiség előállítani az áramot.

Nekem az a sanda gyanúm, hogy mivel a jelenlegi lehetőségek közül egyik sem látszik túl meggyőzőnek, valami olyan energiafajta és technológia terjed el végül, amiről mi, átlagemberek még nem is tudunk. Kivéve persze Stefant meg az embert, aki eldugta a szabadalmat a páncélszekrénybe.

Megtudtam egyébként, hogy a Shellnél külön részleg foglalkozik a paradigmaváltás lehetséges forgatókönyveinek kidolgozásával. Mik a szcenáriók? Nagyon leegyszerűsítve alapvetően két út áll az emberiség előtt: vagy kézben tartja kiterjedt nemzetközi együttműködéssel az átállás nyilvánvalóan problémákkal zsúfolt folyamatát, vagy pedig e kontroll hiányában bizonytalan hosszúságú és mélységű átmeneti időszak következhet, hatalmas gazdasági-társadalmi visszaesésekkel, súlyos konfliktusokkal. Akár így, akár úgy, izgalmas korszak lesz, ha nem is mindig szórakoztató. Tulajdonképpen sajnálom, hogy kimaradok belőle, hiszen nem kétséges, hogy kihalok szépen a benzinnel együtt.

Miként kimaradok az Eco-marathon utolsó napjának eseményeiből is egy következő munka miatt. A Pneumobil versenyen esünk egymás nyakába szombaton az Egerbe érkező kecskemétiekkel, akik azonnal elmondják a pénteki híreket, amelyeket a Totalcar olvasói a sajtóközleményből már megismerhettek. Az egyik, hogy a GAMF csapata tovább javított a korábbi eredményén, és 1588 km/iteres fogyasztással zárta a versenyt, ami a kategórián belüli 8. helyre katapultálta őket. A másik, hogy a győriek – egyedüliként a mezőnyben! – pozitív energiamérleget produkáltak a SZEvolution Carral, így megnyerték az Urban Concept kategóriában a napelemes járművek versenyét. Mi e bravúr titka? Máris kiderül, megkértük ugyanis a vezetőket, illetve a felkészítő tanárokat, értékeljék röviden csapatuk teljesítményét és magát a versenyt.

Mit tehetek még hozzá? Talán csak annyit: nagyon jó volt megmerítkezni az inspiráló légkörben, figyelni, hogyan küzdenek a fiataljaink, látni, hogy nem adják fel, hogy minden probléma megoldására van ötletük. Jó volt látni, hogy a tanár ujjáról nem esik le a gyűrű, ha elmegy bevásárolni a diákjainak, jó volt látni, hogyan barátkoznak össze a mieink egymással, azután a finnekkel, az ukránokkal. Az eredmények önmagukért beszélnek: lépést tartottunk olyan csapatokkal, amelyek 10-20 éve csiszolják a tudásukat és a gépeiket az Eco-marathonon, és a magyar szegénylegények költségvetésének sokszorosából gazdálkodnak. Ismét kiderült, hogy a magyar ember egyik legnagyobb értéke a kreativitása, a találékonysága, a tudásszomja. Igazság szerint lassan másunk sincs már, csak ez. Nem kéne akkor jobban erre építeni? A mostaninál sokkal hatékonyabb oktatási rendszert kialakítani? A magasan képzett mérnökökre, kutatókra szaktudására alapozva fejlesztőközpontokat idevonzani? Életpályákat kínálni itthon, hogy a fiataloknak ne kelljen elpályázni külföldre, vagy, ami sokkal rosszabb, céltalanul lógni a szülők nyakán, vagy a szociális ellátórendszeren? Nem kéne nekünk is forgatókönyveket gyártani, és olyan változások felé kormányozni a hajónkat, amik egy élhető, sikeres országgá teszik a hazánkat? Ja, és nem kéne abbahagynom olyan kérdések gyártását, amikre mindenki tudja a választ? Jó volt látni az embereket, akik ezt a gépezetet működtetik, az önkénteseket, akik reggeltől estig fáradhatatlanul dolgoznak. Mert van olyan munka, ami felér egy jó bulival. Mondta is Stefan sofőr, hogy ha végez az egyetemen, megpályáz egy állást a Shellnél. Ha másért nem, hogy közelebb legyen a páncélszekrényhez, ha eljön az idő.