Vogelsinger Sándor gyorsulási bajnok és autója

Amit mi nézünk a tévében – Forma–1, DTM stb. –, az elit autóverseny. Nemcsak a versenyautók, de a kiszolgáló kamionok is mind makulátlanok, olajfoltot csak akkor látunk, ha egy motor nagy ritkán szétrobban, valószínűleg a kerékcserét végző szerelők körme alá is nyugodtan benézhetnénk, a piszkot – úgy tűnik – kitiltották a versenypályáknak még a környékéről is.

Képzeld magad elé a Ferrari boxát, ahogy az alkatrészek és a szerelők katonás rendben várnak a bevetésre, és ha megvan, próbáld meg elképzelni ennek a szöges ellentétét, na, ez a Sanyi műhelye. Ott kezdődik, hogy ő egyedül van. Nemcsak a szerelést kell magában megoldania – azt állítja, hogy 8 perc!!! alatt cserél féltengelyt Civicben, de a váltó ki-be is megvan 37 perc alatt –, de kitalálnia is egyedül kell a dolgokat, márpedig ez nem könnyű feladat: nagyon, nagyon, nagyon sokat kell tanulni ahhoz, hogy valaki idáig jusson.

A műhelyben lévő káoszban egy csavarkulcsot sem találnánk meg, de Sanyinak ez nem okoz gondot, az ő fejében rend van, csak ez nem biztos, hogy első ránézésre is látszik. Szóval ott a káoszgarázs, egy csomó szanaszét heverő alkatrész meg szerszám, berhelésre váró autók, és valahonnan a kert végéből a King Of Europe győztes Civic is előkerül; a dizájnja tökéletes harmóniában van a műhellyel.

– Uhh, de randa! – fakadok ki, mikor meglátom. – Igazi csótány – helyesel Sanyi, és nevet. Ha egy mondatban kéne jellemeznem a kocsit, csak annyit mondanék, a cél szentesíti az eszközt. Sanyit teljesen nyilvánvalóan hidegen hagyja, hogy a versenyautója hogy néz ki: a légszűrő egy randán kifűrészelt lyukon át mered előre a lökhárítóból, mint egy nagy szemölcs, a műanyagok csálén állnak, az ajtók bele kiflexelve, az utastérben drótok és kütyük hevernek összevissza, a benzintank alatt pedig egy lyuk tátong, gondolom, nem véletlenül, ennyivel is könnyebb a kocsi – hehe.

De akármekkora csótány, a Low Eleven – ahogy Sanyi nevezi – mégsem kiábrándító látvány, épp ellenkezőleg: olyan, mint Rambo, miután végigverekedte magát a dzsungelen. Nem is baj, hogy nem szép, így még ijesztőbb, még autentikusabb, alig várom, hogy beizzítsuk.

Gyv.: – Mit kell tudnom, mielőtt a vágóhídra megyünk?

Sanyi: – Ez egy ’92-es Honda Civic, az angol Civic VTi 1,8-as motorját farigcsáltam bele.

Gyv.: – Mit cseréltél ki?

Sanyi: – Gyakorlatilag mindent a blokkon kívül: dugattyúk, hajtókarok, főtengely, hengerfej, szeleprugók, vezérműtengely, minden át van építve.

Gyv.: – És persze kapott egy combos turbót is, azt se felejtsük el.

Sanyi: – Igen, így lett a vége 450 lóerő. Sajnos a kilencbe nem tudok belemenni, de a 10.00 már többször összejött. (A gyorsulási versenyeken negyedmérföldes, vagyis nagyjából 400 méteres távon versenyeznek a pilóták. Azok a kocsik, amik 10 másodpercen belül futják a távot, különösen nagy becsben vannak. Az utcai autók között gyakorlatilag nem találunk olyat, amely képes erre a teljesítményre. Egy amerikai oldal tanúsága szerint például a Corvette Z06 12,5, a Lamborghini Murcielago 12 másodperc alatt ér célba, a Koenigsegg CCR tud kilences időt – a szerk.)

Gyv.: – És hány kilót cipel ez a 450 ló?

Sanyi: – 837 kilós a kocsi, vagyis nagyjából 540 lóerő jut egy tonnára.

Gyv.: – Mennyi idő alatt van százon?

Sanyi: – 2,8-2,9 másodperc alatt van meg a száz és kábé 7 másodperc kell a kétszázhoz. Közel 224-gyel megyek, mikor beérek a célba.

Gyv.: – Mennyi múlik a pilótán?

Sanyi: – Sok múlik a pilótán, az autón és azon is, hogy mennyire tartós a technika, amit összeraktál. Egy versenyen 10-12-szer rajtolsz, ha ezt nem bírja ki a kocsid, nem biztos, hogy lesz időd összerakni két futam között, és akkor mehetsz haza. Az sem jó, ha ideges vagy közben, nem szúrhatod el a rajtot. Én szerencsére nem vagyok ideges típus, úgy megyek, mint egy robot, ha a kocsi tízes időt tud, én kihozom belőle.