B125-maratonunk utolsó méterein, verejtéktől elhomályosodott tekintetünkkel a célvonalat vizionálva, fújtató lélegzetünket megpróbálva kordában tartani, mámoros révületben saját teljesítményünktől, a véletlen váratlanul elénk sodort egy szurkolót. Talán túlzás lenne szurkolónak nevezni, hiszen nem is tudta, hogy mi két hónapja lépések, elnézést, aláírások tízezreit egymás mögé téve rohanunk, de ha már belebotlottunk, érdeklődve figyelt fel ránk. És aki nincs ellenünk, az velünk van.
Dr. Nagy Gábor Tamással, Budapest I. kerületének polgármesterével, egyben választókerületem országgyűlési képviselőjével nem volt könnyű összefutni. Január eleje óra zaklattam titkárságát rendszeres telefonokkal, mikor tart végre fogadóórát, hiszen a honlapján minden hónap első szerdájára ígéri ezeket a számára gondolom nem túl szórakoztató délutánokat. A zaklató telefonokat türelmesen elviselő hölgy már névről ismert, de nem mondhatnám, hogy ez megnyugtatott, mert mindig másra hivatkozva kellett elnézést kérnie, miért kellett elhalasztania az alkalmat.
Február vége felé már majdnem feladtam. Persze, értem, én sem szeretnék lázadó aktivistákkal és zaklatott nyugdíjasokkal szemben ülni órákon keresztül, hiszen azért valószínűleg nem sokan kérnek időpontot a képviselőjüktől, hogy megdicsérjék tevékenykedésüket. Sőt, szerintem általában nem sokan élnek ezzel az állampolgári jogukkal, pedig a parlamenti demokrácia idillikus modellje szerint azért ül ott a karéjban egy öltönyös úr vagy kosztümös hölgy, hogy az én érdekeimet képviselje. Képviselő, ugye. Majd két hónap sikertelen próbálkozás után kezdett megrendülni a hitem, hogy talán már a látszata sem maradt fenn ennek az idillnek, amikor ásítva feltett szokásos kérdésemre kaptam a titkárságtól egy időpontot két nap múlvára. Hihetetlen.
Beszélgetésünk első perceiben kiderült, hogy képviselőm nem ismeri a Totalcart, és így nem is hallott a B125 kezdeményezésről. Nem a legjobb kezdés, de pont ezért látogattam meg, hogy ha majd tétovázik az ujja a zöld és a piros gomb között, tudja, melyiket kell megnyomni. Nem is ült motoron, soha, csak autóval közlekedik. Na, ez nem lesz könnyű menet. Elkezdtem vázolni, miről is van szó.
Én csodálkoztam a legjobban, amikor kétperces rögtönzött lobbibeszédem után Dr. Nagy Gábor Tamás rövid gondolkodás után Párizs és Róma példáján kezdte el sorolni a robogózás előnyeit. Mennyivel kevesebb lehetne a dugó, kisebb lenne a szmog, és kevesebb benzint égetnénk el, ha követnénk a példát. A motorkák pedig senkit nem zavarnak, az isten is városi cikázásra teremtette őket, balesetet pedig még nem is látott velük.
Józan politikusként persze hangsúlyozta, hogy hivatalosan nem foglalhat állást az ügyben, mert itt szigorúan szakmai kérdésről van szó: ha netán kiderülne, hogy ezzel veszélybe sodorjuk a tudatlanul bűnbe eső B-kategóriásokat, akkor szó sem lehet róla. De a gyakorlati oktatás teljesen helyénvalónak tűnik, és ha ezzel elsimítjuk a rendszámos nagyrobogók felé vezető göröngyös utat az autójogsisok erre vágyó csoportja előtt, azzal mindenki csak jól járhat.
Miután Assur az érdektelenség betonfalába ütközött képviselőjénél, Csikós pedig csak az üres folyosón visszhangzó telefont csengette, rövid találkozónk végén úgy éreztem, legalább egyvalakinek sikerült elmagyarázni, miért jó a B125. És aki nem érzelmi síkon közelíti meg a kérdést, hanem praktikus szempontok alapján végiggondolja, a végén rájön, hogy nem ördögtől való a robogózás. Eszébe jut, hogy a Balatonnál ő is legurult az ötvenessel az üdülőből a közértbe, anélkül, hogy bárki is megtanította volna a motorozásra, és túlélte, sőt, nem is tűnt veszélyesnek. De zsigerből érzi azt is, hogy a főútra bizony ki nem menne vele, ott bizony már fürgébbnek kéne lenni, és ahhoz nem ártana egy kis gyakorlás sem.
Képviselőmmel a beszélgetés pont ezzel a személyes emlékével végződött. Megígértem, hogy elküldöm neki a témába vágó szájbarágónkat, hogy részletesen tájékozódhasson a B125-ről. Még ha kicsit későn is jött létre a randevúnk, úgy érzem, nem volt felesleges. Igaz, már csak kedd reggelig lehet aláírni az íveket, de ha eljut az ügy a frakcióülésig, legalább lesz ott valaki, aki már hallott róla.
