Mégsem ölt meg a Suzukim
Ismét boldog Swift tulajdonos vagyok. Már nem zavar, hogy néha félálomban az utcánkban álló ugyanolyan lemattult diplomata kék ötajtósba dugom a kulcsot és katartikus érzés, hogy végül nem dőlt ki az egyik első kerék, amikor a minap dinamikusan kanyarodtam rá a Hegyaljáról az Alkotás útra.
Most már tudom, mekkora mázlista vagyok. A szétrohadt magyar gyártmányú első lengéscsillapítók egyikét már csak néhány esős hónap választotta el, hogy egy manőver közben engedje el a csonkállványt. Amikor az érdi Suzuki szervizben nekiláttak a gyártási hibás, nem megfelelően felületkezelt alkatrészek cseréjének, puszta kézzel még éppen nem tudtam eltörni a ropogósra korrodált fémet, de volt olyan része, ami már nem állt ellen a csavarhúzónak.
Egy százezret futott, kötelező karbantartásokon kívül soha nem ápolt, utcán tárolt, kétszer feltört, tehát teljesen átlagos 1998-as Swift GL, nem ér többet négyszázezer forintnál. Az én autómban most a két új első lengéscsillapító ér vagy százezer forintot, persze szereléssel együtt. Aki olvasta Prokee korábbi cikkét az 1998 körül gyártott Swiftek visszahívási akciójáról, kitalálhatta már, hogy egy fillért sem fizettem a szervizben. A csődhullám után megmaradt dílerhálózat tagjai nagy rutinnal cserélik az első lengéscsillapítókat, csúcsidőben naponta akár tíz-tizenöt autón. Imre, a szerelő elárulta, hogy a munkára előírt gyári norma másfél óra, de ő mostanra a mágikus negyven perc alá szorította. Szerinte ezekkel a régi Suzukikkal nincs sok gond. A csonkállvány csavarjai általában alaposan be vannak rohadva, prehisztorikus sárlerakódások alól kell őket kibányászni, és néha a lengőkar talpas gömbfeje is lóg legalább az egyik oldalon. Ezt, és a kormánymű perselyeket szokták még cserélni, feltéve, hogy valaki egyáltalán hoz magával pénzt az ingyenesnek ígért szerelésre. Ez ugyanis nagyon ritka.
A Suzuki elvileg minden jelenlegi tulajdonosnak küldött levelet a visszahívási akcióról, de még mindig több ezren lehetnek, akik nem vették komolyan a figyelmeztetést, és könnyelműen belevágnak a végzetes balra-hátratolatásba, amit nagy eséllyel három keréken fejeznek be. Miközben körbekarcolt kocsimból kikerülnek a magyar lengéscsillapítók, megtudom, hogy az eddig a Suzuki M6-nál szerelt ötszáz Swift körülbelül harmada érkezett tréleren, orra bukva, de komoly balesetről nem tudnak a szalonban. A Magyar Suzuki elég korrekt régi-új ügyfeleivel, mivel a legszerencsétlenül járt autók összes javítási költségét fedezi, sőt nem kell költeni a trélerezésre sem.
Korábban egy másik telephely szervizvezetője telefonon azzal nyugtatott, hogy a baleset elkerülhető, ha nem kanyarodom sokat és nem parkolok járdára. Hogy pontosan hogyan lehet közlekedni ezek nélkül a manőverek nélkül, azt már nem tudtam meg, mivel ott éppen kifogyott a cserealkatrész. Nagyjából százezer elvégzett szerelés után az egész országban hiánycikk a rozsdásodásra nem hajlamos eredeti japán KYB lengéscsillapító, ezért éppen a véghajrá előtt lassult le a csereakció. Csak azok a szerencsések intézhetik el azonnal az ügyet, akik véletlenül találnak egy olyan márkaszervizt, amely előre betárazott néhány szettet a jóféle Kayabából.
Igaz, hogy Nyugat-Európában már csak a legszegényebb, harmadik világbeli országból érkezett bevándorlók járnak régi Swifttel, de Magyarországon még jó darabig hálás dolog lesz egy ilyen autó birtoklása. Közlekedési eszközként dögunalmas, futóműve még felújítva is olyan billegős, mint egy ekhós szekéré, de az embert folyamatosan megtalálják a jobbnál jobb Swiftes sztorik, és egyik sem az útszélén maradt autóról, sokkal inkább az édes-bús, Suzukis nyomorról szól. Az érdi szervizbe már vittek be 1998-as kocsit félig elrohadt, de házilag meghegesztett lengéscsillapítókkal, egy másik tulajdonos csak a kiszerelt gólyalábakat hozta be a szalonba és kérte az újakat, de a legmegejtőbb mégis az volt, amikor egy futár a totálkáros Suzukija teteme mellett pityergett. A kocsi egészen a karambolig, vagyis hétszázezer kilométeren át tette a dolgát, és még a lengéscsillapítók sem dőltek ki alóla.
A szerelés már majdnem kész, amikor Imre megnyugtat: ha a Magyar Suzuki egyszer ismét árukapcsolásos módszerrel akar majd odakacsintani régi ügyfeleinek, és megmenteni a még életben lévő kereskedőket, újra találkozunk. A felemelt kocsi hátsó futóművéhez lépünk. Ott még csak a fenéklemez barnállik, kicsit oxidálódnak a lengőkarok, de az ismert rohadási folyamat már a lengéscsillapítókon is elindult. Azok is a megfelelő pillanatban megszűnt egri cégtől származnak.
