Szerviztípusok előnyei/hátrányai Magyarországon

Bejelentett általános szerviz

Az ilyen azokon a helyeken buggyan elő a földből, amerre sok az ügyfél, emiatt sok az adóellenőr is. Fizet iparűzési adót, talán van is egy-két bejelentett alkalmazottja, minimum közepes minőségű, márkás szerszámokkal dolgozik, nem hiányzik az évente ellenőrzött, csápos, de legalábbis oszlopos emelő sem. Porral oltó van, tűzvédelmi oktatás viszont csak papíron létezik, a munkavédelmi előírásoknak a látványos pontokon meg van felelve. Ilyen szervizben köt ki a garanciális időszak lejárta után a legtöbb Astra/Corolla/Ypsilon/E osztály tulajdonos.

Az általános szervizben általában ott van a tulajdonos, nem ritkán maga is dolgozik az autókon, de egészen biztos, hogy többnyire ő tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel. Azért, hogy tényleg nála landoljanak a márkaszervizből kieső kuncsaftok, nagyon alacsony, 2000-4000 forintos órabérekkel operál, trükköl az SZJA-val, a számlákkal, máshogy azonnal bedől. Ebben a felállásban nincs ám sok mozgástér.

Egyvalamit tehet az általános szerviz vezetője: pörgeti a bizniszt, mint Airbus-pilóta a hideg gázturbinát, hiszen kicsi a bevétel, de a kiadások elég húzósak így is, itt minden percnyi üresjárat csikorogva váj a húsba. Zen-buddhista elmélyülésről a kósza csekkendzsin felvillanás okait kutatva, hosszas szüttyögésről berohadt csavarokkal szó sem lehet. Ha törik a patent, jön a sziló, a gyorskötöző is gyorsan fogy a polcról. Az olajcsere, fékbetét-csere, gyújtásállítás, kipufogójavítás még megy, a futóművet is jól megcsinálják, ha csak alkatrészeket kell cserélni, de egy 2700-2900-as fordulat táján, terhelés alatt enyhe emelkedőn kicsit rángató, minden ötödik napon pedig nehezen induló motor bajának kiderítése messze a radarernyő érzékelési tartományán kívül esik itt. És előfordul, hogy a szervizbe még újszerű, kopogásmentes féltengellyel hajtottunk, hazafelé pedig már zörög valami elöl. Hm – kellett valaki másnak a kocsijába...

Összességében nem okvetlenül rosszabb, de sokkal olcsóbb, mint a márkaszerviz, igaz, a végeredmény erősen függ a szerelők aznapi lelki állapotától, attól, hogy egy nagyjából stimmelő, bontott elemet buheráltak-e bele a gépészetbe, avagy az anyagbeszerző legalább elment-e a Lángbárdiunixig a cuccért.

Munkalapra se nagyon számítsunk, a garancia is csak olcsóbb utómasszírozásra terjed ki, komoly pénzvisszatérítésre csak a farzsebből előhúzott megfelelő verőember felmutatása után van némi esélyünk. Itt tökéletes munkára csak nagyon egyszerű ügyek esetén készüljünk, bármi, amit csak összetett mondatban lehet elmagyarázni, jó eséllyel csak félig lesz meg.

Sufniból szervizzé lett

Van olyan, hogy az Astráját maga bütykölő Pisti, aki különben a Coca-Colánál áruterítőként dolgozik, mellesleg ő szereli a nagypapa Zsiguliját, s néha segít a vidéki rokonnak újabb kéthónapnyi életet lehelni az öreg Escortjába – nos, ez a jó Pisti elveszíti az állását.

Meg ott van Gyuri, aki régen az Afitnál dolgozott, amiből aztán Suzuki-szerviz lett, de a válság után felszámolták az egész kócerájt, és ő huszonöt év munkaviszony után az utcára került.

Gábor alkatrészeket ütött le ismerősöknek az e-bayen, mert beszél nyelvet, van számítógépe, és ha a megrendelő szépen kérte, olykor segített is beépíteni a cuccot az autóba. Ma már más is netezik, van ebay-profilja is, Gabinak egyre kevesebb a kuncsaftja.

Zoli képzett autószerelő, eléggé önfejű, dolgozott már vagy öt szervizben, de sosem tűrte, hogy a seggfej (és messze alkalmatlan) főnöke állandóan kioktassa, kulimunkát végeztessen vele. Megnézi, van-e két hónapra való pénz a stelázsiban, nagy levegőt vesz, és végleg kilép. Elege lett.

Pistiben, Gyuriban, Gabiban és Zoliban egy a közös – nincs másuk, csak egy kis garázsuk a házuk mellett (vagy még az se, tehát bérelniük kell), illetve erős szükségük némi pénzre, hogy legyen mit enni. Szájról szájra terjed a hír – a múltkor Pistigyurigabizoli elvállalta a Saxómat, kicserélte a hátsó kipufogódobomat, és képzeld, csak két lepedőt kért, és az autó jó!

A szakszervizből rég kitért, már a szakosodott szervizeket is elkerülő, az általános (de jogilag szervizként működő) szereldét is alig-alig látogató autók (és gazdáik) szagot fognak – lehet, hogy kis pénz betétele után a húszéves R19-es még el tud menni két évet? Hiszen itt ez az ügyes Pistigyurigabizoli fiú, alig kér pénzt, megcsinálja.

Ezek persze olyan verdák, amelyeknél nem probléma, ha olajos lesz az ülés, javítás közben véletlenül letörik a kesztyűtartó fedele, flexpöttyös lesz a szélvédő, kacsaszalag tartja helyén a Wartburgból bebuherált ablakmosó-tartályt. Csak műköggyön má.

Ideális esetet vázoltunk fentebb, hiszen sufniszerviz alapításához igazából még sufni sem kell. Akadnak, akik a szabad ég alatt, egy garnitúra villáskulccsal, egy crovakészlettel, egy adag csavarhúzóval, egy kicsit görbe Dacia-emelővel el tudják végezni a szerelési munkák 90 százalékát. Az órabérek a szakajtó tojástól a „szerzek neked ötven liter mosóbenzint”-en át a 400-1500 forintos szintig terjednek. Igaz, az órabér itt fiktív fogalom – egy gömbcsukló-csere egy ötös (anyaggal együtt!), komplett futóműjavítás egy húszas, a motorgenerál huszonötből megvan, de a gépmunkát, az alkatrészeket a megrendelő fizeti. Papírt, részletes leírást végtelen butaság lenne várni.

Ebben a rendszerben akármilyen alkatrészt helyettesíthet akármiből származó akármi, BMW ablaktörlőszerkezet-összekötő kerül a Volvo gázrudazatába, Zsuk-gyűrű a Subaru dugattyújára, itt nincs számla, nincs TB, nincs SZJA, nincs garancia, nincs porral oltó, sem kötelező ásványvizes gép a sarokban, a műszerezettség (jó esetben) egy benzinkúton megvehető kompressziómérő. Nem a lakótelep, hanem ez az igazi magyar Havanna.

És készüljünk rá: akad, hogy a sufniszerviz mégoly leleményes szerelőjének is beletörik a bicskája az autónkba. Márpedig ha elmegy tőle a kedve, a kocsink két-három hónapot simán elácsorog a töltés szélén, galambszart gyűjtve mattult fényezésén. Követelésünk nem lehet, hiszen tudjuk jól: a tápláléklánc alján kapaszkodunk az életünkért.

De néha épp a sufniszervizben történnek az igazi csodák – ez ugyanis a leginkább emberfüggő műfaj. Akadnak aranykezű, einsteini agyú, ugyanakkor a formalitásokat gyűlölő szerelők is, akik ebbe a létformába menekülnek a kötöttségek elől. Ők azok, akik napokat képesek tökölni egy összetett, sok területet érintő problémán, és annak velejéig hatolva hosszú távra képesek megoldani azt, amivel mindenki más elakadt.

Hiszen itt nincs óradíj, de nincs is iparűzési adó, nem kell fizetni a raktáros bérét, amikor napokon át nem jön ügyfél, a munkavédelmisek, tűzrendészek, adóellenőrök azt se tudják, hogy szerviz működik a helyen, mert a szerelde ugyanúgy néz ki, mint egy átlagos vidéki buherátor kertje, csak itt nem öt betonkeverő-roncs és egy kombájnmotor van a kerítés mellett, hanem három Dacia-tetem. Van idő, van türelem tehát a csodára, hiszen az idő a sufniban lassan csordogál. Ritka az ilyen kiváló sufniszerelő, de azért közel sem a fehér holló esete, csak keresni kell.

Mi a tanulság? 0-10 éves autóval először mindenképpen márkaszervizbe menjünk (1. verzió) – lásd garanciális és szavatossági ügyek, típusspecifikus diagnosztikai berendezések. De ha ennek a szerviznek akár csak egyszer is beletörik a bicskája a garancián túli korú autónk javításába, mielőbb húzzunk valami szakosodott, megfelelő témában jártas szervizbe (2. verzió), a gondolkodó szakik oltalmába. Olajat, gömbcsuklót ilyen autón viszont inkább a némi garanciát adó, általános szervizben cseréltessünk (3. verzió). Persze nem valószínű, hogy a pénztárcánk ekkor elbír bármi mást. Vagy van jobb is?

Ha véletlenül van egy közeli ismerős, bevált, sok viharban edzett, sokszor bizonyított sufniszerelőnk (4. verzió) – hát nagyon becsüljük meg. Öreg autónknak, lyukas zsebünknek nem lesz nagyobb barátja nála.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!